Az Elon Musk-féle Neuralink társalapítója szerint már építhetnénk valódi Jurassic Parkot
Hogy a Tesla-vezér ambiciózus neurotechnológiai cége valóban dinókat tervez-e alkotni? Nos, mit lehet erre mondani?
Hogy a Tesla-vezér ambiciózus neurotechnológiai cége valóban dinókat tervez-e alkotni? Nos, mit lehet erre mondani?
A Honeywell nem aprózza el, minden extrával megpakolt, kifejezetten drága maszkot mutatott be.
A különleges fényképezőgép a tervek szerint a nyáron lesz elárverezve.
A több évig fejlesztett megoldás ráadásul már bizonyított is korábban, de azért van még mit csiszolni rajta.
Így már azt is tudjuk, milyen tulajdonságokkal rendelkezik a kínai gyártó új készüléke.
Tavaly a koronavírus világjárvány hatására nem igazán poénkodtak a vállalatok, viszont idén már több cég is előrukkolt pár agymenéssel.
A vállalat egy többéves környezetvédelmi ütemtervet állított fel.
Újabb opcionális hibajavításában a Microsoft több Windows 10-es problémát is orvosol.
Az észak-amerikai ország kormánya szintén azt akarja elérni, hogy a bigtech cégek fizessenek a kiadóknak a hírekért. A Facebook nem tartja kizártnak, hogy blokkolja a hírtartalmat a platformján.
A Promethean AI-eszköz segítségével újra a kreativitás lehet a hangsúlyos a jövő játékaiban, platformtól függetlenül.
Különleges szuperszámítógépet tervez csatasorba állítani az Európai Unió.
A tajvani hatóságok olyan korlátozásokat terveznek bevezetni, amelyek érintenek két nagy chipgyártót is.
Az Apple tervezői folyamatosan azon dolgoznak, miképp növelhető a hordozható gépek hűtési teljesítménye. Most épp az Asus egyik megoldását vették alapul.
Egyre nagyobb az igény a biztonságos, mikroorganizmusoktól mentes beltéri környezet kialakítására.
A kínai telefongyártó a Great Wall Motors autógyártóval együttműködve lépne be a piacra.
A FluBot kártevő folyamatosan figyeli a készülékeken futtatott alkalmazásokat.
A jelek szerint véget érhet a gyártó és az Intel exkluzív partnerkapcsolata, és érkezhetnek az AMD csúcsteljesítményű CPU-jával készülő Razer gépek.
Nem aprózza el a DDR5-fejlesztését a dél-koreai gyártó, a félterabájtos modullal nagymértékben növelhető a nagyvállalati szerverek memóriasűrűsége.
Úgy tűnik, túl optimistának számított az a terv, ami szerint áprilisban új csúcsmodellt mutatna be az Nvidia.
Mától nem lehet erotikus videókat feltölteni az Indavideóra, rövid türelmi időszak után pedig az összes korábbi felnőtt tartalmat törlik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.