Ebben az okostelefonban projektor is van
A 600 dolláros Moviphone Android rendszert futtat, és beépített projektora van.
A 600 dolláros Moviphone Android rendszert futtat, és beépített projektora van.
A kijelzővel, a kamerával és az ujjlenyomat-olvasóval is súlyos problémák vannak - a Razer igyekszik minden hibának a végére járni.
Gyakorlatilag minden rendszerre elindultak a biztonsági frissítések - eközben az Apple elismerte, hogy az iOS-es eszközök is érintettek.
A Samsung állítólag 5,8 vagy 6 hüvelykes paneleket szállít majd az Apple-nek, míg az LG 6,5 hüvelykes képernyőkre koncentrál.
Az iFixit 29,95 euróért kínál csomagokat az akkumulátorok otthoni cseréjéhez, persze lépésenkénti útmutatóval.
A legutóbbi karácsonykor 12,3 százalékkal többet, 196 millió dollárt költöttünk el appokra.
Az SoC-k piacán az Apple megoldásai követték a Qualcomm chipjeit.
Az iPhone volt a legkeresettebb tech termék tavaly, de nagy sláger volt a Samsung Galaxy S8 és a Nintendo Switch is.
Tervezett elavulással vádolják Franciaországban az Apple-t - ezért a büntetés értéke 11,5 milliárd dolláros is lehet.
Egy éven át akciós lesz továbbá az akkumulátorok cseréje, és az iOS is tájékoztatja majd a felhasználót arról, ha az akku miatt belassul az iPhone.
A szelfitisz létező probléma, és sokan vannak, akik napi több mint 3 szelfit osztanak meg a neten.
Szaporodnak a perek a belassuló iPhone-ok miatt - az egyikben a jogászok majdnem 1 billió dollárt követelnek az Apple-től.
Az appok világában újabb sláger van: a képpontonkénti színező a legújabb menő dolog.
Az iPhone 6 és a 6 Plus anno nagyobb érdeklődést generáltak, mint az idei három csúcsmodell együtt.
A jövő évi iPhone-ok már gigabites LTE-képesek lesznek, de a Qualcomm helyett ehhez az Intel és a MediaTek segítségére lesz szüksége az Apple-nek.
20 perc alatt feltankol az Apollo, amely ezután 1,5 óra alatt feltölt egy iPhone X-et vagy Galaxy S8-at.
A botrány kirobbanása után gyakorlatilag azonnal beperelték az óriást, amiért az szándékosan lelassítja az öregedő akkumulátorral rendelkező iPhone készülékeket.
Logikusnak hangzik, hogy a döbbenetesen erős A11 Bionic chip jó lesz a bányászathoz. Kiderült, hogy mennyit lehet vele keresni, és milyen áron.
Soha nem látott magasságokban a DRAM-eladások, 23 éve nem nőtt ilyen mértékben a piac.
Nincs többé találgatás: az Apple szándákosan lassítja le az iPhone készülékeket, ráadásul az 1 évnél fiatalabb okostelefonokat is érinti a probléma, ami az almás cég szemében plusz funkció.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.