LG GT540 teszt - Többet nyújt, mint várnánk
Mielőtt megismernénk egy olcsó androidos telefont, mindig átfut rajtunk a szemrebbenésnyi félelem: vajon ennyi pénzért mit fognak nekünk adni a fejlesztők?
Mielőtt megismernénk egy olcsó androidos telefont, mindig átfut rajtunk a szemrebbenésnyi félelem: vajon ennyi pénzért mit fognak nekünk adni a fejlesztők?
Egyetlen játékos keze és egere sem csúszik majd le az elképesztően széles padról.
November közepén mutattuk be a Drupal CMS-t. Most egy kicsit jobban megismerkedünk a megjelenés előtt álló, legújabb, hetes számú verzióval. Saját számítógépünkre telepítjük a rendszert, s aztán használatba is vesszük.
Ha van olyan hardvereszköz, amelynek meghibásodása a legtöbb gondot okozza, akkor az a merevlemez - elhalálozása esetén akár több évi munkánk veszhet kárba. Éppen ezért nagyon fontos (a rendszeres mentés mellett), hogy az állapotát folyamatosan figyelemmel kísérjük. Ebben segít a PC World decemberi számának teljes verziós programja.
A számítógépekre szabott 3D-s képalkotási technológiákkal egyelőre kevés gyártó foglalkozik, a HP viszont nem szeretne kimaradni az elsők közül, ezért még a karácsonyi roham előtt bemutatták az Envy 17 3D néven futó noteszgépüket.
A redmondi vállalat ezúttal azért támadja az Apple-t, mert nem kínálnak beépített Blu-ray-támogatást.
Mi a közös vonása a Fehér Ház, a Firefox, az MTV és az Ubuntu honlapjának? Az, hogy megjelenésük eszközéül mindannyian ugyanazt az ingyenes, nyílt forráskódú tartalomkezelő és -fejlesztő rendszert választották. Ez pedig a Drupal.
Úgy tűnik, hogy a régebbi csúcsmobil tulajdonosai hamarosan mégis megkaphatják az új operációs rendszert.
A Samsung Wave 575-ből semmi sem hiányzik, de ésszerű kompromisszumokra azért szükség volt.
Az extra tartós egérpad kiváló tapadást és siklást biztosít minden játékosnak.
Az N97 olcsóbb kiadásának álmodta meg a Nokia tesztünk tárgyát, aminek időközben be is jelentették az utódját. Mi azért vetünk rá egy pillantást és csendben elbúcsúztatjuk a Symbian ezen verzióját.
Ugyan a teljes kezelőfelületet nem cserélhetik le, de néhány látványos segédprogrammal azért felvértezik az operációs rendszert.
Szerettetek legózni gyerekkorotokban? Én imádtam. Talán ezért is jön be oly nagyon a Pentax masinája.
Az internet nélkülözhetetlen elemei, a linkek visznek minket tovább keresésünk irányába, de időnként lehetnek kártékonyak is. Kik és hogyan próbálják ezeket eltéríteni, szűrni, ellenőrizni, milyen linkek lehetnek gyanúsak, és mit lehet tenni azért, hogy megóvjuk magunkat?
A számítógép és a felhasználó között a billentyűzet a legfontosabb kapocs, ezért hasznos, ha nem csak a kiosztásával vagyunk tisztában.
A LePad névre keresztelt masina Android operációs rendszert futtat majd. Az Apple elhanyagolta Kínát, ami szinte biztos sikerre ítéli a Lenovo mobil eszközeit.
A különleges, egyedi megoldásairól ismert PowerColor egy speciális, állítható magasságú hűtőrendszert épített az ATI jól ismert középkategóriás grafikus gyorsítója fölé. A legmagasabb állásában három bővítőhelyet is elfoglaló kártya halkabb és hűvösebb üzemet ígér konkurenseinél.
A 2010-es E3 alkalmából a Razer Starcraft II: Wings of Liberty logóval felvértezett egeret, billentyűzetet és headsetet mutatott be.
Ha új PC-t vásároltunk, klónozzuk a régi merevlemezt? Vagy újra kell telepítenünk az operációs rendszert?
Nehéz az ikonok szerkesztéséhez valóban jó programot találnunk, de az egyik legjobb még mindig ingyenesen használható! Az elmúlt évek alatt sokat változott, ezért most újra elővettük és leporoltuk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.