Sam Altman szerint Elon Musk azért hozott létre saját AI-vállalatot, mert nem akarja, hogy a hatalom egyetlen ember kezében összpontosuljon
Egymásnak feszülnek a mesterséges intelligencia titánjai?
Egymásnak feszülnek a mesterséges intelligencia titánjai?
Több tényező is irányváltásra kényszeríti a redmondi anyahajót.
Szövegből és állóképekből is rövid animációt készíthetünk.
Nagyot fordult a világ, bár ha Altmant kérdezitek, ő azt mondaná, hogy mindig is az volt a véleménye, hogy annyi RAM-unk lehessen, amennyit csak akarunk.
Az Apple szigorítja az App Store korhatár-besorolását, 18+-os lesz az emberi és az AI társkeresés is.
Három kínai űrhajós mehet az ország első emberekkel induló holdküldetésére, de közülük csak ketten lépnének a felszínre.
Rá sem ismersz majd a gépedre az újraindítás után a Microsoft szerint.
Váratlan lépés a pénzügyi szolgáltatótól, ami fájhat a hazai ügyfeleknek.
Nyolc napon belül két nagy angol szótár is a fiatalok egy-egy kedvenc szlengszavát emelte a dobogó tetejére. A legtöbben viccből mondják őket, a két szó előélete viszont a szülőknek is sokat elárul.
A Xiaomi okos volt és nem próbált kamerát és mesterséges intelligenciát rakni az okosszemüvegébe.
A Benly Watch Desktop 95 egyáltalán nem okosóra, viszont csodálatos. És ez néha fontosabb.
Az előző hónapban nagy kilengéseket figyelhettünk meg az adatokban, ezek pedig most mind helyre pattantak.
Egy évtized után a Microsoft lehetővé tette, hogy orvosoljuk a dolgot.
A Google ismét nekifut, hogy saját közösségi oldalt hozzon létre?
Franciaország úgy döntött, hogy nincs megfelelő mennyiségű elégedetlen fiatal az utcákon.
Az ipar azt reméli, hogy a piac borzalmas helyzetét valamelyest enyhítheti az új variáns érkezése, de a 24 GB-os kártya kiadási folyamata elakadhatott.
Godzilla nem csak városokat, hanem a hallójáratainkat is elpusztítja.
Csúnya véget ért a közel 3000 lóerős, elektromos Yangwang U9 Extreme rekordkísérlete.
Matekfeladat a TikTok előtt, butított mobil, házilag barkácsolt telefonzár: a fiatalok leleményesen védekeznek a saját készülékük ellen. A digitális detoxra közben egész iparág épült.
Karbantartás miatt órákra elérhetetlenné válik a legtöbb digitális közigazgatási ügyintézési felület.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.