Kína továbbra tartja, hogy 2030 előtt eljuttatja első űrhajósait a Holdra, a pekingi Human Space Symposiumon pedig a küldetést is részletezték. Wang Hsziang, a kínai űrprogram egyik vezető tervezője szerint az első holdraszálló expedíció három taikonautából - vagyis kínai űrhajósból - áll majd, akik közül ketten ereszkednek le a felszínre.
A küldetéshez két hordozórakétát indítanának, az egyik a Lanyüe nevű holdkompot, a másik a Mengzhou személyszállító űrhajót vinné a Holdhoz. A két jármű Hold körüli pályán találkozna és dokkolna, mielőtt két űrhajós átszállna a leszállóegységbe.
A Lanyüe ezután leválna, a kétfős legénységgel leszállna, majd a tudományos munkát követően ismét felszállna a Holdról. A taikonauták újra találkoznának a Mengzhouval Hold körüli pályán, és azzal térnének vissza a Földre. A harmadik - valószínűleg szomorú - űrhajós eközben az anyahajón maradna.
Ezt technikailag bonyolultabb, mint egyetlen járművel megoldani a teljes utat, viszont Kína így külön optimalizálhatja a Holdra szálló és a Földre visszatérő eszközt.
Kína hosszabb távon egy holdbázist is szeretne, de egyelőre az első emberes holdraszállásra koncentrálnak és a jelenlegi tempóban még a 2030-as dátum is elég optimista.
Forrás: GT