Hirdetés

Furcsán dülöngélő Toyota, pajkos Mitsubishi, játékos Kia



|

Az autózás világába egyre jobban beszivárog a informatika, ezért mi sem mehetünk el szó nélkül az iparág egyik legfontosabb rendezvénye mellett, melyen még olyan autót is láthattak az érdeklődők, melynek vonásai egy videojátékból ismerősek.

Hirdetés

A Genfi Autószalon kétségkívül az egyik legérdekesebb autós rendezvény, hiszen a tavaszi eseményen számos olyan jármű kerül bemutatásra, melyek a későbbiekben valósággá válnak, vagy éppen azért érdekesek, mert soha nem lesz belőlük sorozatgyártású modell. Ugyanakkor a hétköznapi autózásba is egyre inkább beszivárog az informatika és az okostelefonos, táblagépes megoldások, ezért egyébként is közeledik egymáshoz a két témakör. Most három olyan autót szedtünk össze Genfből, melyek valamivel jobban kapcsolódnak oldalunk témájához, mint a többi, és talán még azoknak is érdekes lehet, akiknek egyébként semmit nem jelent a gördülő dobozok világa. A következőekben megismerkedhetünk egy olyan autóval, ami SMS-eket küldözget, láthatunk egy furcsa háromkerekű izét, ami főleg technikai megoldása és mókás kinézete miatt kerülhetett ide, illetve zárásként bemutatjuk a Kia koncepcióját, melyet mintha láttunk volna már a monitorokon.

Mitsubishi CA-MiEV: a japán gyártó elektromos autója már külsejével is hódít, hiszen szemből egy széles és pajkos mosoly fogadja a nézelődőt, aki innentől kezdve nem tud negatívan viszonyulni a négykerekűhöz. A teljesen elektromos CA-MiEV egy 28 kWh-s akkumulátorcsomaggal támogatja a helyváltoztatást, de akinek ez nem mond semmit, annak legyen elég annyi, hogy segítségével akár közel 300 kilométert is meg lehet tenni az egyébként nem is olyan kicsi autóval. Ez azért nagyszerű dolog, mert a jelenleg forgalomban lévő elektromos autók közül a legnépszerűbbként szereplő Nissan Leaf esetében már ennek a felel is remek teljesítmény.

A CA-MiEV jópofa extrája, hogy ha esetleg illetéktelen kezek elkötik, vagy megpróbálják elkötni, akkor az előre meghatározott és beállított e-mail címekre küld egy e-mailt. Bár nem annyira új fícsör, de ez az autó is képes arra, hogy vészhelyzetben automatikusan kezdeményezzen vészhívást, ami akkor jöhet jól, ha a vezető, vagy az utasok ezt valamilyen oknál fogva nem tudják megtenni. A jelenleg még csak koncepcióként létező autó tág teret enged a távirányításnak, mellyel indítható, avagy leállítható az elektromos motor, beindítható a riasztás, zárhatóak az ajtók, és hasonló okosságok. A jármű rendszere és a használó okostelefonja között nem okoz problémát az adatmozgatás, így például térképek frissítése, de ugyanígy távolról lehet ellenőrizni az akkumulátorok töltöttségét.

Toyota i-Road: mielőtt az Apple fanatikusok szeme felcsillanna, nem igazán van köze a furcsa kinézetű járműnek Tim Cook cégéhez, bár ha a minden apróságért pereskedő cég a névválasztás miatt bíróságra megy, akkor ez a helyzet azonnal megváltozik.


Most azonban nem ez a lényeg, hanem az, ahogyan a jópofa elektromos szerkezet a közlekedést végrehajtja, ugyanis az egymás mögött ülő két utas úgy dülöngélhet a bódéval együtt, mintha motoroznának. Ehhez pluszban hozzájárul az, hogy a kormányzott kerekek hátul vannak, így egyfelől mókás, másfelől pedig látványos, ahogyan az i-Road manőverezni képes.

Kia Provo Concept: egy olyan autó, melyről a gyártó megmondta, hogy nem fog sorozatgyártásba kerülni, pedig mi szívesen látnánk az utcákon, már csak azért is, mert kinézete - főleg szemből - nagyban hasonlatos a Split/Second című játék egyik autójára, méghozzá a Ryback Brawler-re, pedig az a Chevrolet Camaro koppintása.

 
 
Az autót egyébként 1,6 literes, négyhengeres turbós motor mozgatja az első kerekeken keresztül, és igencsak ki van hegyezve, hiszen 201 lóerős, amihez a hátsó kerekekre ható elektromos motor még 44 lóerőt ad hozzá.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.