Hirdetés

iPhone, iPad - kiskorú, túlórában alulfizetett dolgozók keze munkája



|

Egy amerikai újságíró bejutott a Foxconn egyik kínai gyárába - megdöbbentő adatokat tett közzé.

Hirdetés

Egy, az Apple termékeit kifejezetten kedvelő amerikai újságírónak sikerült bejutnia a botrányoktól hangos Foxconn egyik kínai gyárába, miután potenciális megrendelőnek adta ki magát. A szóban forgó hely a shenzheni üzem, melynek városa 30 éve egy apró falu volt, ma viszont 13 millióan lakják, és nagyobb, mint New York. Az iPhone-ok és iPadek nagy része is itt készül. Mike Daisey a This American Life heti rádióműsorában beszélt az általa megtapasztalt megdöbbentő tényekről, amelyekkel a 430 000 embert foglalkoztató gyárban találkozott.

 

A 20 menzával - egyenként 10 000 ember kiszolgálására tervezett -  működő gyár kapuiban fegyveres őrök sorakoznak, belül pedig a dolgozók körülbelül 5 százaléka kiskorú, köztük 12 éves gyerekekkel. Bár vannak hatósági ellenőrzések, a Foxconn előre tud róluk, a Daisey által megkérdezettek pedig elmondták, hogy ilyen esetben a fiatalokat nem állítják be dolgozni.

 

 

Egy csarnokban 20-30 000 ember dolgozik egyszerre, a legtöbben állva, csendben (a beszéd tilos), kamerák által megfigyelve a hatékonyság érdekében. A hivatalosan 8 órában foglalkoztatottak napi 12 órát dolgoznak, azonban ez 14-16-ra is túlnyúlhat. Egy munkaóra 60 perc, szünetek nincsenek. Az újságíró ott-tartózkodása alatt egy munkás meghalt egy 34 órás műszakot követően. A szállások 4 x 4 méteres helyiségek, ezekben összesen 15 ágy van. A szakszervezetek Kínában illegálisak, a túlórabérért hangjukat felemelőket pedig feketelistára teszik, és sehol máshol nem foglalkoztatják.

 

A monoton munka miatt a dolgozóknál gyakoriak a kézbetegségek, illetve egyes használt vegyszerek egyben idegméregként is hatnak az emberi szervezetre. A betegséget nem tolerálják, az elbocsátástól azonban még rosszabb, hogy üzemi balesetnél orvosi segítséget sem kapnak a munkások.

 

 

A Foxconn említett gyárában dolgozók döntő többsége soha nem engedheti meg magának a havi 250 dolláros fizetéséből egy Apple-termék megvásárlását, azonban még csak nem is láttak iPhone-t vagy iPadet soha. Nicholas Kristof, a The New York Times újságírója is foglalkozott az üggyel, ami az óriásmegrendelők nélkül még rosszabb is lehetne, a rizsföldeken ugyanis ötödennyit sem keresnek Kínában.

 

Az amerikai és az európai előírások hiányában a cégek számára vonzó a kínai munkaerő, ugyanis így a termékeiket olcsóbban kínálhatják, a haszonkulcsuk pedig összemérhetetlenül nagyobb. Az Apple számos kritikát kapott a mostani ügy kapcsán is, a legtöbb vélemény szerint ugyanis az amerikai előírásoknak megfelelő gyártás esetében is bőven nyereséges maradna a nagy haszonnal működő vállalat.

 

Az Apple a független FLA nevű szervezettel kívánja kivizsgáltatni a helyzetet, amely véletlenszerű, nem koordinált látogatások alkalmával végez ellenőrzéseket.

 

A rádióműsorban (This American Life) elhangzottak szöveges formában itt olvashatóak végig.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.