Hirdetés

Még jobban leépül a BlackBerry



|

Rick Costanzo és Chris Wormald is távoznak a cég vezetőségéből.

Hirdetés

A BlackBerry a túlélés jegyében úgy döntött, hogy két fontos alelnökének is búcsút int. Az első távozó Rick Costanzo, aki az eladásokért felelős vezető alelnök tisztségét töltötte be, míg a második Chris Wormald, aki a stratégiai szövetségekért felelt. A változásokról először a The Wall Street Journal belsős emberektől értesült, de később hivatalosan is megerősítették a pletykákat. 

Hirdetés

Mindkét alelnök egyébként elég régen kitartott a cége mellett: Costanzo 1999-ben, Wormald pedig 2000-ben csatlakozott a BlackBerryhez. A két mostani távozóval együtt már egyre nagyobbra hízik azoknak a vezetőknek a listája, akik az elmúlt hetekben távoztak a BlackBerrytől. 

November végén Kristian Tear működésért felelős igazgatótól és Frank Boulben marketingigazgatótól váltak meg, majd Brian Bidulka pénzügyi igazgatót is áthelyezték a posztjáról. Thorsten Heins ügyvezetőt korábban John Chen váltotta mint átmeneti ügyvezető és az igazgatótanács elnöke. Szeptemberben az is kiderült, hogy a vállalat a munkaerejének a 40 százalékát, 4500 embert épít le. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.