Hirdetés

Zuckerberg Gatessel és Ballmerrel közösen lobbizik



|

A Facebook-alapító által létrehozott FWD.us lobbicsoport célja, hogy a bevándorlási törvények megreformálása révén minél több tehetséges IT-szakemberet csábítsanak az Egyesült Államokba.

Hirdetés

A The Verge a közelmúltban számolt be róla, hogy Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-vezérigazgatója lobbicsoportot alakított. Az FWD.us célja, hogy nyomást gyakoroljon az Egyesült Államok törvényhozására annak érdekében, hogy a bevándorlási szabályok lazítása révén az eddiginél jóval több tehetséges informatikai szakember vállalhasson munkát az országban.

Zuckerbergnek számos magasan jegyzett IT-menedzsert sikerült megnyernie az ügynek: köztük Brad Smith-t, az Intuit vezérigazgatóját és Sean Parkert, a Napster társalapítóját is. A csoport ma jelentette be hogy újabb „nagy nevek” csatlakoztak hozzájuk: jelesül Bill Gates, a Microsoft volt és Steve Ballmer, a cég jelenlegi vezérigazgatója.

Zuckerberg, a lobbista

A lobbisták támogatóinak névsora is erős: mások mellett Marissa Mayer, a Yahoo vezérigazgatója és Eric Schmidt, a Google elnöke is felsorakozott a lobbicsoport mögött.

Zuckerberg elmondása szerint az FWD.us „olyan politikát fog képviselni, amely jelentős mértékben hozzájárulhat az Egyesült Államok és polgárai versenyképességének megőrzéséhez”; a bevándorlási törvény módosítása mellett az iskolai oktatás színvonalának emelését is fontosnak tartják - már csak a megfelelő szakember-utánpótlás kinevelése végett is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.