Hirdetés

Újra pereli a Nokia az Apple-t



|

Ezúttal az iPhone mellett az iPad is terítékre került.

Hirdetés

Októberben mindenki nagy meglepetésére a finn gyártó beperelte az Apple-t, ugyanis véleményük szerint a cég az iPhone-ban 10 szabadalmaztatott technológiájukat is jogtalanul használja. Természetesen a válaszra sem kellett sokáig várni: decemberben visszaperelte őket Jobs vállalata, 13 szabadalom megállapodás nélküli alkalmazása miatt.

 

Apple iPad

 

A harmadik kör most pénteken indult, azonban egy kicsit más körülmények között. Alapvetően újabb 5 szabadalomsértéssel állt elő a Nokia, azonban ez a per Wisconsin állam bíróságán lesz megtartva, amely fő védjegye, hogy 1 évnél tovább egyetlen ügyet sem szoktak húzni. Ráadásul ebben már nem csak az iPhone, hanem az iPad is érintett - sajnos a pontos szabadalmak nem lettek megnevezve.


Jelen pillanatban az Apple nem csak a Nokiával, hanem a HTC-vel is perben áll: a tajvani gyártót 20 szabadalom megsértésével vádolják. Az ügy érdekessége, hogy az almás cégnek valójában a Google-lel van problémája, ugyanis a sérelmezett technikák többsége valójában az Android részét képezi - erről ide kattintva olvashat bővebben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.