Hirdetés

75 százalékkal gyorsul az új Snapdragon



|

A Tegra 4 bejelentése után azonnal megérkezett a Qualcomm válasza. A vegasi nyitóelőadásba még Ballmer is visszasettenkedett.

Hirdetés

Változnak az idők. Míg korábban a Microsoft szinte kisajátította a CES nyitó előadását, idén a Qualcommot érte az a nem kis megtiszteltetés, hogy megadja a konferencia alaphangját. A feladat nehézségét emeli, hogy ez volt az első alkalom, hogy egy mobiliparágban érdekelt cég nyitotta meg a rendezvényt. Erre a fordulatra vélhetően az is felkapja a fejét, akinek eddig nem volt nyilvánvaló, hogy egy poszt PC korszakba léptünk. Paul Jacobsra így nem kis felelősség hárult, hiszen a technológiai iparágban Steve Jobs és Bill Gates mellett eddig csak kevesek tudtak komoly mértékben hatni a közönségükre.

Hoppá egy Ballmer!



A beszéd ennek megfelelően jól volt megkomponálva, úgy hogy az egyik meglepetésvendégnek Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója is befutott, hogy az összegyűlt újságíróknak ismételten az egekbe magasztalja a Windows 8-at és a Windows Phone platformot. Ennél jobb forgatókönyvet nehezebb lett volna írni, hiszen a korábbi keynote bajnokból így egy 5 perces vendég lett. Ki gondolta volna ezt 2-3 évvel korábban?

 



Mindez jól jelzi az IT világ átalakulását. Paul Jacobs, a Qualcomm vezérigazgatója nem győzte hangsúlyozni, hogy ő mobilnak született, és ma már egyre több személy mondhatja el ugyanezt magáról. Beszédes adat, hogy míg naponta 371 ezer gyerek születik a Földön, addig ugyanezen idő alatt 1 millió mobilkészüléket aktiválnak. Azaz több telefon lát napvilágot, mint ember. A mobil a Qualcomm vezére szerint "a legnagyobb platformmá vált az informatikai történetében". Sokak az okostelefonokon keresztül találkoznak elsőként a számítástechnikával, míg korábban a PC szinte egyeduralkodó volt.

A piac alaposan felpörgött, hiszen csak a Qualcomm 70 mobilgyártóval áll kapcsolatban, akik eddig több mint 500 mobilt készítettek, és több mint 400 modell jelenleg is tervezési fázisban van. És nem csak a mobilra kell gondolunk, a cég chipjei ott rejtőznek a PC-kben, set-top-boxokban, háztartási eszközökben és még hosszasan sorolhatnák a felhasználási területeket. Még a Windows is átalakult, a nyolcas egy mobil rendszernek született, emiatt is volt apropója Ballmer feltűnésének.

Snapdragon 600 és 800



Persze nem a Microsoft megjelenése volt a legnagyobb érdekesség. Paul Jacobs bejelentette a Snapdragon 600-as és 800-as sorozatot. Utóbbi az év vége felé jelenhet meg, és a Qualcomm szerint a valaha épített legerősebb vezeték nélküli chip lesz, ami sokkal részletesebb grafikát kínál majd fele annyi energiafogyasztás mellett, és ami teljesen ki tudja használni az LTE képességeit, így a maximális átviteli sebesség 35 Mbps-ról 150 Mbps-ra nő, amivel a chip már alkalmas nagyfelbontású (akár UHD) videók streamelésére (a frissen bejelentett Tegra 4-hez hasonlóan).

 

 

 

A nyitóelőadásban legalábbis gond nélkül lejátszotta Guillermo del Toro jelenleg még a vágószobában lévő új ultra nagy felbontású filmjét. Sőt a Paul Jacobs elmondása alapján a Snapdragon 800-zal 4K-s videókat is rögzíthetnek majd a felhasználók, a chip ugyanis gond nélkül fel tudja dolgozni a jelet, persze a jó szenzort nem helyettesítheti. Összességében a 800-as modell a jelenlegi csúcs Snapdragon chiphez képes 75 százalékos teljesítmény növekedést ígér, míg a 600-as 40 százalékkal erősebb elődjénél.

Bővebb információ a 800-asról áll rendelkezésünkre. Ez alapján az új Krait CPU-k magonként 2,3 GHz-en fognak muzsikálni. Az új Adreno 330 GPU 2x nagyobb számítási teljesítmény ígér a 320-hoz képest, amelyhez jön még a 800 MHz-en üzemelő 2x32bit LP-DDR3.

 



A két érkező Snapdragonban a négymagos processzor közös, valamint az idei megjelenés. Ám míg a 600-zal felszerelt mobilok és táblák az év közepén érkezhetnek, a 800-as eszközökre az év végéig várnunk kell. Akkor majd kiderül, hogy vajon a Tegra 4, vagy a legújabb Snapdragon a mobil chipek királya.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.