Hirdetés

Az S3 Graphics is perli az Apple-t



|

Egyelőre nyerésre áll a sokak által már régen elfeledett gyártó.

Hirdetés

Közismert tény, hogy az Apple folyamatosan számos féllel pereskedik, és az egyre bővülő szabadalmi portfóliójának hála általában jól is jön ki ezen csatározásokból. A cég ettől függetlenül nemrég pert vesztett a Nokia ellen, és most az S3 Graphics ügyvédei is látszólag sikeresen szorongatják Jobs jogi apparátusát.

 

S3 Graphics Chrome 530 GT
S3 Graphics Chrome 530 GT

 


A kilencvenes évek közepén fénykorát élő, immáron a VIA Technologies tulajdonában lévő S3 Graphics még tavaly júniusban fordult a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsághoz, a vállalat állítása szerint az Apple négy szabadalmát is sérti az asztali és hordozható eszközeiben.


A kérdéses szellemi tulajdonok különböző textúra tömörítési eljárásokhoz kapcsolódnak, természetesen az S3 azonnal kérte az almások összes érintett eszközének kitiltását az egyesült államokbeli boltok polcairól. A felügyelet nemrég született, előzetes véleménye szerint az Apple négyből kettő szabadalmukat valóban megsértette, a végleges döntés vélhetően novemberben fog megszületni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.