Paul Shin Devine, az Apple eddigi nemzetközi kiegészítő-ellátásokért felelős menedzsere két napja személyesen tapasztalhatta meg, hogy a péntek 13. valóban nem túl szerencsés nap. A 37 éves úriembert az FBI kérésére őrizetbe vették, pénzmosással és csalással gyanúsítják.
![](https://i.cdn29.hu/apix_collect_c/0905/apple/apple_screenshot_20100815162211_original_760x760.jpg)
A vád szerint az Apple magas rangú beosztottja olyan üzleti titkokat adott el hat ázsiai kiegészítő-gyártónak, amelyek segítségével azok előnyösebb szerződéseket köthettek a vállalattal. Az almás cég szerint nagyjából 1 millió dollárt kapott a szolgálataiért az utóbbi néhány évben, bár pontosan nem tudni, hogy mióta tart a csalássorozat.
A tettei miatt első körben Kalifornia Állam indított ellene hivatalból eljárást, ezen felül a közeljövőben az Apple is polgári perbe kívánja fogni, kártérítést követelve. Utóbbit Steve Dowling, a vállalat szóvivője jelentette be, majd még hozzátette, hogy a cég minden üzleti tevékenysége során a legmagasabb szintű etikai normák szerint jár el, épp ezért nem hajlandóak tolerálni a velük szemben alkalmazott efféle magatartást.