Hirdetés

MWC: hölgyeim és uraim, a Nokia visszatért



|

Persze jó kérdés, lehet-e akkora, mint amekkora a hőskorban volt, főleg egy középkategóriás okostelefon-családdal és egy olyan mobillal, amit leginkább csak a nosztalgiafaktor éltet, bár az nagyon.

Hirdetés

A Nokia legjobb évei után nagyjából mindenki számára ismerős a sztori. A finn óriásvállalat stratégiájába először "befurakodott" a Microsoft, majd teljesen be is kebelezték a mobilos üzletágat. A Windows-mobilok azonban szép lassan kikoptak az addigra már telítettnek számító piacról, a Microsoft egy ideig még próbálkozott azzal, hogy a Nokia márkanevet is leváltotta, de végül az egész projekt szép lassan elaludt. Mostanáig.

Hirdetés

Azonban az a szerződés, amely szerint Nokia márkás telefonokat csak a Microsoft adhat ki, egy idő után lejárt, és közben színre lépett egy finn vállalat, a HMD Global, ahol egy csomó korábbi Nokia-dolgozó tömörül. Egyelőre csak puhatolóztak, decemberben kiadtak egy ultrabelépő-kategóriás (van ilyen szó egyáltalán?) modellt, a Nokia 150-et, majd januárban bemutatták a Nokia 6 okostelefont, ezek azonban egyelőre csak a kínai piacra koncentráltak. Nem is csoda, hiszen a készülékek gyártója a Foxconn gyáróriás leányvállalata, a kínai FIH Mobile. De az igazi nagy durranással a Mobile World Congress-ig vártak - belengették persze pletykaként a legendás 3310-es butamobil visszatérését, de vajon tényleg ennyi az a nagy badabumm?

Csakazértis Nokia

Az előadást mindenesetre úgy kezdték, mintha az elmúlt nagyjából 10-15 év meg se történt volna. Szó sem esett Microsoftról, Windows Phone-ról, ahogy igazából se a HMD, se a FIH betűkombinációk sem hangzottak el. Nokia voltunk, Nokia vagyunk - erről szólt a bevezető, ahogy egy csomó olyan fejlesztéssel példálóztak, amelyet azóta is a Nokia "megmaradt" részlegei fejlesztenek, ilyen például az 5G hálózat.

Kifejezetten sok szó esett az OZO családról, amelynek tagjai a virtuális valóság, 360 fokos közvetítések terén nyújtanak újat. Ezen kívül megemlítették a Withings termékeit - az okos egészségügyi eszközökről, csuklópántokról és egyéb kütyükről ismert cég tavaly került a Nokia "ernyő" alá, és az idei nyártól már Nokia néven kerülnek forgalomba. A meglévő termékek mellett érkeznek újak is, például a Nokia Helath Mate app, amely nem csak a csatlakoztatott eszközök adatait figyeli, de különféle online eszközökkel igyekszik a felhasználókat egészségesebb életmódra nevelni.

Az előadás huszadik percében a Nokia elnök-vezérigazgatója, Ranjeev Suri szájából hangzott el először a HMD Global neve, és a vezető itt is kifejezetten  hangsúlyozta, hogy a Nokia márkanevet nem "adják oda" bárkinek, a HMD pont azért kapta meg ezt a lehetőséget, mert az egykori Nokia alkalmazottak által indított új cég a lehető legjobban képviseli azt, amit a brand: a megbízhatóságot, az egyszerű kezelhetőséget, az emberi fókuszt.

Droidok a házban

Juho Sarvikas, a HMD technológiai vezetője egy megmosolyogtató "Halleluja" zenei bejátszás után jelentette ki, hogy amit már annyian kértek, és annyian vártak, megérkezett: Android fut a Nokia készülékeken.

A bejelentés azzal kezdődött, hogy a gyártó kifejezetten szeretné, ha mindenki büszke lenne az androidos Nokiájára akkor is, ha csúcskategóriás, és akkor is, ha olcsóbb készüléket vásárol. A telefonokra kerülő Androidot próbálják a lehető "legtisztábban" tartani mindenféle sallang nélkül, hogy a leggyorsabb, legbiztonságosabb rendszert biztosíthassák a lehető leggyakoribb frissítésekkel. Ahogy az első készülékeket megmutatták, nyilvánvalóvá vált, hogy ez a vegytiszta, Google-féle Androidot jelenti mindenféle launcher és hozzáadott UI nélkül.

Innen az első hardveres bejelentés sem váratott magára sokat: a Kínában elindított Nokia 6-nak elindul a nemzetközi forgalmazása. Az erős középkategóriás motor (Snapdragon 430, Adreno 505, 3 GB RAM, 32 GB tárhely) egy kifejezetten igényesen összerakott üveg-fém kombinációs készülékházat kapott, melyen egy 1080p elbontású, 5,5 hüvelykes kijelző figyel, a rendszer pedig Android 7 Nougat. Mindez 249 eurós áron nyit, ami ár-érték arányban kifejezetten vonzónak tűnik. Főleg, hogy ebbe belefért a home gombba épített ujjlenyomat-olvasó, a hátlapon egy 16 megapixeles, a kijelző fölött pedig egy 8 megapixeles kamera.

Akinek pedig még egy fokkal olcsóbb kiépítésre van szüksége, választhatja a Nokia 5 modellt, amelynek alumínium burkolatán egy 5,2 hüvelykes, 720p kiejző található. Szintén Snapdragon 430 hajtja, de itt 2 GB memória és 16 GB háttértár segítségével. A sötétkék mellett réz, fekete és ezüst színekben érkező Nokia 5 induláskor 189 eurós árat céloz meg, és még ebbe is belefért az ujjlenyomat-olvasó, valamint a 13 / 8 megapixeles kamerák.

És még mindig van olcsóbb, a Nokia 3. Itt már négymagos MediaTek proci ketyeg a burkolat alatt, 2 GB RAM és (bővíthető) 16 GB háttértár támogatásával, a kijelző 5 hüvelykes 720p. Mindössze 139 euróért viszont itt már 8 / 8 megapixeles a kamera páros.

Helló, kilencvenes évek!

Aztán már majdnem azt hihettük, hogy vége az előadásnak, és az egész 3310-es belengetés csak ügyes, de üres marketing-szivatás volt, de ehelyett egy Apple-re utaló "és még valami" felütéssel bemutatták az újrafaragott butamobilt is, mondván, amikor az emberek meghallották a Nokia telefonos visszatérését, ezt a modellt szerette volna szinte mindenki újra a boltokban látni. Mindenesetre, aki olcsó, kicsi, alapra vett tudású telefont keres, lehet, hogy az új 3310-ben találja meg az idei hipster-divatkelléket. A beszélgetési idő a gyártó szerint 22 óra, míg a készenléti akár egy hónap (!!!) is lehet.

Az előre telepített alkalmazások között ott a Snake (juhú), és akár internetezni is lehet, de igazából ez a mobil még igazi 3G-snek sem nevezhető, szóval azért ne gondoljuk azt, hogy egy 3310-essel egyszerre kapjuk meg az egyszerű nosztalgiát és a modern netezési sebességet. WiFi sincs... ez nem az a telefon, ezt el kell fogadni. Van viszont 2 megapixeles hátlapi kamera, cserélhető akku, és még microSD kártya is, szóval érdekes hibrid lett az új 3310-ből. Ja, az árat majdnem elfelejtettük, 49 eurón indul, ami átszámolva 15 ezer forint, de a vám és egyéb adók után is egy lazán 20 ezer forint fölötti árra lehet készülni, ami valóban nem egetverő.

Teljesen személyes vélemény szerint kicsit kevésbé hasonlít az eredetire külsőleg, mint ahogy vártam, és funkcióiban is felemás az élmény, mindenesetre kíváncsian várom, mennyire kapják fel az első hype után tényleg ezt a telefont, és tulajdonképpen ki lesz az igazi célközönség? Az idősek, akik végre találnak maguknak egy nem-okostelefont? A nosztalgikusan könnyező 30-as és 40-es hipsterek? Vagy egy második mobil lesz, amit akkor viszünk magunkkal, ha féltjük a 200 ezer forintos új csodákat? Na, ez lesz az, amire csak az idő ad választ valamivel azután, hogy az áprilistól júniusig terjedő időszakban a boltokba kerülnek az új Nokiák.

Van még több hírünk és beszámolónk az idei Mobile World Congressről, kattints ide és olvasd el, milyen mobilok és kütyük érkeztek!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.