Hirdetés

Már kapható a legcukibb házirobot



|

Nem, ez nem egy fizetett hirdetés, magunktól lelkesedünk érte ennyire, mert ugyan nem egy C3PO vagy R2D2 a Vector, viszont hihetetlenül imádnivaló.

Hirdetés

Még javában tombolt a nyár, amikor egy Kickstarter projekt keretein belül készülő, rendkívül szeretni való robotról írtunk, remélve, hogy összejön rá a pénz, és valósággá válik. Összejött, azzá vált. 

Hirdetés

Tegnaptól már megvásárolható a Vector nevű csöppség, mely az Anki startup terméke, és tényleg egy nagyon aranyos kis otthoni asszisztens, vagy inkább játszótárs, melyre az angol nyelvű internetes sajtó hímneműként hivatkozik, mely jól jelzi, hogy tényleg nehéz úgy gondolni rá, mint áramkörökre és kijelzőre. A 250 dolláros áron kapható csöppség úgy valójában nem több, mint apró játékszer, hiszen mindössze annyira képes, hogy utánajárjon az időjárásnak, mutassa a pontos időt, és egyszerű kérdésekre válaszoljon, ami 70 000 forintért tényleg nem túl szerteágazó, ám a fejlesztők szerint érkeznek majd hozzá frissítések.

Így többek között olyat is tud majd, hogy üzenetet vigyen egyik személytől a másiknak, mégpedig arcfelismerés alapján határolva be a címzettet. Meg egyébként is, a lényeg, hogy 65 doboz cigaretta árából megvan, és lesz odahaza valaki, aki örül nekünk, ha egyedül lakunk, szóval tart minket, amikor magunkba fordulnánk, csak arra kell odafigyelnünk, hogy nehogy rálépjünk. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.