Hirdetés

50 millió euróról indult, végül jóval nagyobb büntetést kapott a WhatsApp az EU-tól



|

A törvényhozók szerint nem elég, hogy GDPR-t sértett a közösségi platform, az is törvénybe ütközik, ahogy a cégen belül megosztják az adatokat.

Hirdetés

Idén januárban módosította a WhatsApp adatvédelmi irányelveit, melynek értelmében a felhasználók kénytelenek a Facebookkal is megosztani az adataikat, különben nem használhatják az alkalmazást. Ezt követően rengetegen döntöttek úgy, hogy inkább másik alkalmazásban chatelnek a barátaikkal és kollégáikkal, a törvényhozók pedig kicsit komolyabban is elkezdték megvizsgálni az ügyet.

 

Hirdetés

Az ír bizottság eredetileg csak 50 millió euróra büntette volna a vállalatot, de aztán több tagország is kifogásolta a büntetés mértékét, ezt követően emelték a tételt 225 millióra. Az ok? A cég nem volt hajlandó elég részletet elárulni azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen felhasználói adatokat oszt meg az anyavállalat Facebookkal, és hogyan teszi ezt. Emellett azt is kifogásolták, hogy a felhasználók telefonszámait nem titkosítva, hanem pszeudonim módon tartották nyilván, vagyis a tárolt kulcsokkal együtt simán visszafejthetőek voltak cégen belül.

Bár elenyésző a WhatsAppra kirótt büntetés az Amazon 888 millió dolláros vagy a Twitter 533 millió dolláros bírságához képest, a cég vezetői bizonyára így sem boldogok, és várhatóan megpróbálnak újra fellebbezni az ügyben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.