Donald Trump kiborult az Apple és más techóriások büntetései miatt, új vámokkal fenyegeti az Európai Uniót
Az amerikai elnök szerint az EU jogtalanul bírságolja az amerikai vállalatokat, ezért vizsgálatot indít.
Az amerikai elnök szerint az EU jogtalanul bírságolja az amerikai vállalatokat, ezért vizsgálatot indít.
A döntéshozók szerint a vállalatok kiskapukat keresnek és csak a kötelező minimumot hajlandók megtenni.
Kicsit mintha egy 20 éves hírt olvasnánk.
Emellett jelentős, több mint 160 millió forintos büntetést is kell fizetnie.
A szervezet szerint a webáruház nem ellenőrizte kellő alapossággal a felületén elérhető illegális termékeket.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint ez nem egyszeri eset, a külsős segítők mindig elég kreatívak voltak.
Becsaphatta a fogyasztókat.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalaként veszik fel a kapcsolatot cégekkel, amiknek komoly büntetéseket helyeznek kilátásba, ha nem fizetnek.
Rekordbüntetést kapott az Incognito Market alapítója az USA-ban.
Többszörösen visszaeső az EMAG, ez nem az első komoly büntetés, amit a vásárlóik megtévesztése miatt kell kifizetniük.
A bíróság bűnösnek találta az Apple-t a túlságosan magas jutalékok miatt, ami a fejlesztőket és a felhasználókat is érintette.
Kwon 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor két kriptovalutája, a TerraUSD és a Luna néhány nap alatt teljesen összeomlott.
Az üzenet egyszerű: egy dühös visszavágás, amelynek aligha lesz következménye.
Továbbra is az élet írja a legviccesebb történeteket.
A cégnek szigorú ellenőrzési rendszert kell kiépítenie a jövőben.
Egyre több app kísérletezik cenzúrával, szomszédunk jogi útra terelte a kérdést.
A vállalat fellebbezést nyújtott be a döntés ellen.
Új rendelet lépett életbe, amely szigorúbb büntetéseket és helyszíni bírságolást tesz lehetővé a szabálytalan hulladékkezelők ellen.
Az 500 milliós büntetésen felül továbbiak is várnak a cégre, ha nem hajlandó a szabályok szerint játszani.
Éppen ezért fellebbezni fog az Apple a büntetés ellen.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.