A Burger King hamarosan mesterséges intelligenciával segíti - és figyeli majd meg - egyes éttermeinek dolgozóit. A cég szerint még idén elindul egy 500 egységet érintő pilotprogram, amelyben az alkalmazottak headsetjeiből megszólal majd egy Patty nevű AI-chatbot.
A vállalat digitális igazgatója, Thibault Roux elmondta, hogy a Patty elsősorban munkatámogató és "coaching" eszköz lesz, tehát segíti a napi feladatok elvégzését és figyeli a kommunikáció minőségét is, például arra ösztönzi a dolgozókat, hogy használják a "kérem" és "köszönöm" kifejezéseket a vendégekkel való interakciók során.
Több mint furcsa, amikor egy robot tanít emberként viselkedni, de rendszer ennél többre lesz képes.
Patty nemcsak illemtani emlékeztetőként működik, hanem képes lesz például jelezni a készletkezelő rendszer felé, ha egy termék elfogyott, mert a chatbot egy nagyobb, BK Assistant nevű AI-alapú platform része lesz, amelyet a tervek szerint az év végére a Burger King összes éttermében bevezetnek.
Bár a dolgozók támogatására már alkalmasnak tartják a technológiát, a vállalat szerint egyelőre nem áll készen arra, hogy közvetlenül a vendégek rendeléseit kezelje. Más étteremláncok próbálkozásai elhasaltak már hasonló technológiákkal, a McDonald's például 2024-ben leállította AI-alapú rendelési pilotját, miután az nem vált be a gyakorlatban.
Thibault Roux szerint nem minden vendég áll még készen az ilyen típusú megoldásokra.