Hirdetés

Activision-felvásárlás: elfogultsággal vádolják az ügyben vizsgálódó EB egy munkatársát



|

Nagyon szerencsétlen Twitter-posztot osztott meg az Európai Bizottság egyik vezető beosztottja a Microsoft és az Activision összeolvadása kapcsán.

Hirdetés

Ahogy arról testvéroldalunk, a GameStar is beszámolt, a Microsoft még januárban jelentette be, hogy rekordnak számító 68,7 milliárd dollárért felvásárolja az Activision Blizzardot, s ezzel olyan kasszasikerek jogai kerülnek az Xbox platform tulajdonosához, mint a Warcraft, a Diablo vagy a Call of Duty.

Egy ekkora volumenű összeolvadás esetében persze elengedhetetlen a versenyhatósági vizsgálat, amit az Xbox-rivális PlayStation mögött álló Sony is erőteljesen szorgalmaz, attól tartva, hogy idővel elveszíti a minden idők legnépszerűbb belső nézetes lövöldéjének számító Call of Duty-szériához való hozzáférést.

Hirdetés

Az illetékes hatóságok ennek ellenére már Szaúd-Arábiában és Brazíliában is áldásukat adták az ügyre, míg az Európai Bizottság továbbra is vizsgálódik, 2023 márciusáig pedig nem is hirdeti ki a döntését. Az EU egy vezető beosztású képviselője ugyanakkor most kínos helyzetbe navigálta magát, miután egy olyan üzenetet osztott meg a Twitteren, amely felvetette elfogultság vádját.

"Az Európai Bizottság azon dolgozik, hogy a Call of Duty-t továbbra is játszhassuk más konzolokon (beleértve a Playstationömet is)."

- írta a privát fiókjáról Ricardo Cardoso, az Európai Unió intézményközi és információs osztályának helyettes vezetője, kisebb botrányt robbantva ki, mivel a nyilatkozat kritikusai később posztok sorában üzenték meg a politikusnak, hogy lelkes PlayStation-tulajdonosként nem igazán kelti pártatlan szereplő benyomását.

Az ügyben maga az Európai Bizottság is megszólalt, a TweakTownhoz eljuttatott közleményben tisztázva, hogy Cardoso nem tagja a Microsoft-Activision üzletben nyomozó testületnek, s még csak nem is az abban illetékes Versenypolitikai Főigazgatóságon, hanem a belső piacért felelős főigazgató alatt dolgozik. A Twitter-közösség azonban időközben rámutatott a politikus egy júniusban megosztott posztjára, amelyből kiderül, hogy korábban 17 évet töltött az összeolvadásokért és akvizíciókért felelős versenypolitikai EU-brancsnál.

Cardoso mindenesetre a saját, utólagos közleményében a Bizottsághoz hasonlóan azt hangsúlyozza, hogy nem vesz részt az akvizíció körüli nyomozásban, s hogy a profilján található kommentárok magánjellegűek.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.