A Közlekedési és Beruházási Minisztérium társadalmi párbeszédet indított a közlekedésbiztonság javításáról. Az anonim, önkéntesen kitölthető kérdőív szeptember 9-ig érhető el a kormányzati oldalon, az összegyűjtött vélemények kiértékelése és az eredmények ismertetése pedig szeptember 25-én kezdődhet meg.
A tájékoztató szerint az elmúlt évben 456 ember halt meg közúti balesetben Magyarországon, több mint 4500-an súlyosan, 14 500-nál is többen pedig könnyebben sérültek meg. A kérdőív elsősorban az illegális utcai versenyzés és a kirívó gyorshajtás büntetésének szigorításával, az automatikus ellenőrzéssel, valamint az e-rollerek szabályozásával foglalkozik.
Az a mondás, hogy szigorúbb büntetési tételeket lehetne alkalmazni, ha valaki lakott területen legalább 60 km/h-val, azon kívül pedig legalább 70 km/h-val lépi túl a megengedett sebességet. A legsúlyosabb gyorshajtásért jelenleg legfeljebb 468 ezer forintos közigazgatási bírság és és nyolc büntetőpont járhat.
A lehetséges szankciók között szerepel a jármű ideiglenes forgalomból történő kivonása, lefoglalása és végleges elkobzása is. Az utóbbi egyébként Svájcban és Ausztriában már működik, ahol ismételt vagy extrém gyorshajtásnál már alkalmazhatnak hasonló büntetést.
A kormány arra is kíváncsi, hogy a visszaesők fokozatosan emelkedő pénzbírságot és több büntetőpontot kapjanak-e, illetve indokolt lenne-e az elkövető jövedelméhez és vagyoni helyzetéhez igazítani a fizetendő összeget.
Az elektromos rollerekkel kapcsolatban is lépni szeretnének, és a tervezet szerint két csoportba sorolnák őket. A legfeljebb 25 km/h-s sebességre képes eszközökre a kerékpárokéhoz hasonló előírások vonatkoznának, míg az ennél gyorsabb modelleket a segédmotoros kerékpárok szabályaihoz igazítanák. Azt is megmondhatjátok a kérdőívben, hogy milyen alsó korhatárt vezessenek be a kisebb teljesítményű rollerek használatához.