Hirdetés

Akár negyedmilliárd forintot is adhatnak ezért az ötvenéves Apple 1-ért



|

Ismét árverésre kerül egy működőképes Hatfield Apple I.

Hirdetés

Októberben megint aukcióra bocsátják az Apple történetének egyik különleges darabját, amiért 160 és 250 millió forint körül remél az aukciósház.

Az Apple 1 számítógép egy aukción 2013-ban nagyjából 214 millió forintért kelt el. A számítógép Fred Hatfieldről kapta a becenevét, aki 1976-ban, az Apple alapításának évében vásárolta meg. Most újabb példányra lehet majd licitálni.

Hirdetés

Az Apple első számítógépéből mindössze körülbelül 200 példány készült, napjainkban pedig a becslések szerint kevesebb mint 75 maradt fenn és ezek közül nyilván még ritkábbak a működőképes darabok. Eredetileg csak 666,66 dollárért árulták, de mostanra szentimentális értéke is lett, hiszen az Apple I jelentette az első lépést azon az úton, amely később a Macintosh megszületéséhez vezetett.

Az Apple I az október 4. és 14. között megrendezett online aukció előtt bemutatókörútra indul, szeptember 9. és 11. között Los Angelesben, szeptember 21. és 23. között Bostonban, szeptember 30-án és október 1-jén San Franciscóban lehet megtekinteni, végül pedig New Yorkba érkezik az árverésre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.