A Consumer Intelligence Research Partners felmérése szerint 2026 első negyedévében az új iPhone-t vásárló amerikaiak 87 százaléka közvetlenül előtte is Apple-telefont használt. Ez még a szokásosnál is erősebb, 2025 azonos időszakában 84, 2024 elején pedig 85 százalék volt ez az arány.
Az Androidról érkezők száma eközben 14-ről 12 százalékra csökkent egy év alatt. A fennmaradó egy százalék korábban hagyományos mobiltelefont vagy más operációs rendszerű készüléket használt, vagy épp most vásárolta meg az első okostelefonját.
A számok azt mutatják, hogy a legtöbb vásárló már régen elkötelezte magát valamelyik ökoszisztéma mellett. A megszokott alkalmazások, digitális vásárlások, felhőben tárolt adatok és különböző kiegészítők miatt egy teljes platformváltás sokkal több fejfájással járt, mint ugyanannak a rendszernek egy újabb készülékére költözni.
Az Apple és a Google éppen ezért közösen dolgozik az iOS és az Android közötti váltás megkönnyítésén.
A CIRP adatai alapján az Androidról érkező vásárlók aránya az elmúlt években viszonylag szűk, 11 és 15 százalék közötti sávban mozgott, ami egyébként arra utalhat, hogy az emberek inkább cserélik az iPhone-jaikat, semmint, hogy tömegesen sikerül-e átcsábítania az androidos tábor tagjait.
A felmérés persze nem tökéletes, mert kizárólag azt vizsgálja, hogy az új amerikai iPhone-vásárlók milyen telefont használtak korábban, vagyis nem mutatja meg, hány iPhone-tulajdonos váltott Androidra. A CIRP a nyilvános összefoglalóban a minta méretét és a hibahatárt sem közölte, ezért a néhány százalékpontos éves eltéréseket érdemes azért óvatosan kezelni.
A két rendszer közötti költözés technikailag megoldható, de továbbra sem minden vihető át tökéletesen. Ha valaki mégis váltana, annak az iPhone-ról Androidra történő adatköltözés kapcsán írtunk is egy kis cikket.