Az elmúlt években ismét dinamikus növekedésnek indult az okosórák, fitneszkarkötők piaca, emellett pedig megjelentek az okosgyűrűk - bár áttörést még nem hoztak. A nagyobb kereslet azonban nem azt jelenti, hogy boldog-boldogtalan el tud adni bármit ezen a piacon, a felhasználók megtanulták, hogy a hardver csak egy dolog, a szoftveres funkciók is legalább ennyire fontosak. Éppen ezért a piacon eddig is erősnek számító szereplők erősödtek tovább, ezek száma pedig nem túl nagy: az Apple mellett itt van még a Samsung, a Huawei és a Xiaomi.
Ez a négyes sem lustult el, javában fejlesztik az újabb funkciókat és termékeket, azonban a kisebb szereplők is szeretnének felnőni a nagyok szintjére, mégpedig egy olyan funkció bevezetésével, amit még egyik gyártótól sem kaptunk.
Ez nem más, mint a vércukorszint-mérés, ami tudvalevőleg úgy tud pontos lenni, ha vérmintából számolják. Ez pedig neminvazív, hiszen meg kell szúrni hozzá a pacienst. A szingapúri Actxa azonban azt hirdeti magáról, hogy megtalálta a megoldást, hogy optikailag, vérfakasztás nélkül is megbízható eredményt adjon. A cég új okosgyűrűje optikai szenzorok és az AI rutinok segítségével képes nagy pontossággal meghatározni a vér glükózszintjét.
Ha azonban alaposabban beleásod magad a technikai részletekbe, feltűnhet, hogy a gyártó úgy hivatkozik erre a funkcióra, hogy a felhasználó "betekintést nyerhet az okosgyűrű által szervezete glükózszintjébe", vagyis nem hajszálpontos értékre kell számítani. A képmentések alapján is ez a hihető, vagyis az okosgyűrű appjában szintek vannak meghatározva, és az eszköz azt méri, hogy melyik tartományba esik éppen a felhasználó.
Az Actxa okosgyűrű 3 nap folyamatos mérést követően azt is meg tudja mondani (tippelni), hogy a felhasználónál fennáll-e a veszélye a 2-es típusú diabétesz kialakulásának.
Hogy ezzel sikerül-e a nagy négyesbe felküzdenie magát a cégnek, abban erősen kételkedünk, de az biztos, hogy a következő nagy ugrás ez lesz a viselhető okoseszközök világában. Arról pedig első kézből kapott információnk van, hogy a nagy négyes közül legalább kettő szintén ezen a funkción dolgozik már évek óta, és várhatóan amikor megjelennek, meggyőző pontosságot fognak tudni nyújtani.