Hirdetés

Újraindult az AQUA.hu – a cél, hogy visszavezessék a márkát a hazai élvonalba



|

Megbízhatóbb kiszolgálás, gyorsabb rendelés és folyamatos fejlesztések várják a vásárlókat.

Hirdetés

Kevesebb mint egy hónappal azután, hogy rövid ideig úgy tűnt, akár végérvényesen búcsúznunk kell az AQUA-tól, a webáruház ismét megnyitotta kapuit, ezzel pedig kezdetét vette egy tudatosan felépített irányváltás, amelynek célja, hogy ismét meghatározó szereplője legyen a magyar online kiskereskedelemnek. A márka a korábban felhalmozott tapasztalatra és a mögötte álló magyar szakértői csapatra támaszkodva ígér stabilabb, átláthatóbb működést, amelyben a vásárlók bizalma kerül középpontba.

Az AQUA Hungary Kft. közleménye hangsúlyozza, hogy az új korszak egyik alapja a megbízhatóság: a háttérfolyamatok megerősítésével és a több évtizedes szakmai múlttal igyekeznek olyan kiszolgálást nyújtani, amelyben minden lépés kiszámíthatóvá válik. Emellett a logisztikai rendszer átalakításának köszönhetően gyorsabb rendelésfeldolgozást ígérnek, hogy a csomagok a lehető legrövidebb időn belül jussanak el a vásárlókhoz. A kínálatot folyamatosan bővítik, és gondosan válogatják annak érdekében, hogy minőségi termékekkel, rendszeres akciókkal és egyre szélesebb választékkal csábítsák vissza a közönséget. Alighanem ennek a részét képezi a hírlevélre való feliratkozáskor bezsebelhető 5000 forintos kupon is.

Hirdetés

A vezetés nem titkolja, hogy hosszú távú építkezésben gondolkodnak, amely új standardot kíván teremteni a hazai online vásárlásban. A cél, hogy az AQUA.hu ismét egy olyan platform legyen, amelyre nemcsak vásárláskor gondolnak jó szívvel, hanem amely valódi élményt és tartós bizalmat képes kialakítani minden látogatóban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.