Apple újra ringbe száll, a cég most a fellebbviteli bíróságnál próbál szerencsét, miután az alsóbb fokon elég egyértelműen közölték velük, hogy az üzleti modelljük finoman szólva is megkérdőjelezhető.
A 2021-es Epic kontra Apple ügyben a bíróság megtiltotta az Apple-nek, hogy megakadályozza a fejlesztőket abban, hogy más vásárlási lehetőségekre mutassanak az alkalmazásaikban. Ezt az Apple nem vette különösebben komolyan, úgyhogy az Epic újra megfuttatta az ügyet bíróságon és végül hatalmasat nyertek.
A bírónő, Yvonne Gonzalez Rogers, nemcsak hogy helyt adott az Epic panaszának, hanem fel is jelentette az Apple pénzügyi alelnökét, Alex Roman-t, mert hazudott a bíróságon. Az ügyet továbbküldték a szövetségi ügyészségnek egy esetleges büntetőeljárásra, illetve a bírónő megbüntette az Apple-t azért is, mert visszaélt az ügyvédi titoktartás intézményével és ezzel szánt szándékkal hátráltatta a tárgyalást.
Az Apple korábban is jelezte, hogy fellebbezni fog és ezt most hivatalosan meg is tette. A cég azt szeretné, hogy a bíróság semmissé tegye a legutóbbi döntést, miszerint az App Store-ban az Apple köteles lehetőséget biztosítani a fejlesztőknek, hogy a szerintük jogos adót megkerüljék.