Hirdetés

Az Apple szerint gagyi lesz az androidos Face ID



|

Phil Schiller szerint mindegyik androidos próbálkozás "bűzlik majd".

Hirdetés

Akárhogyan is nézzük, az Apple az iPhone X-zel és a Face ID-val új korszakot indított a mobilos világban. Ez pedig azt jelenti, hogy sok androidos gyártó is merít majd az ötleteiből. Ami azt illeti, a Huawei már demózta is a saját 3D-s arcfelismerő rendszerét, ami állítólag jobb lesz, mint az Apple megoldása. 

Hirdetés

Phil Schiller, az Apple marketingfőnöke azonban úgy gondolja, hogy az Apple-nek nincs és nem is lesz ellenfele. Nemrég egy holland oldal szerkesztőivel beszélgetett a Face ID-ról, és a jövőben várható androidos okostelefonok arcfelismerő rendszeréről röviden azt gondolja, hogy "mind bűzlik majd". 

Schiller szerint az androidos megoldások nem lesznek ugyanolyanok, mint a Face ID, hanem másképp működnek majd. Kiemelte azt is, hogy az évek alatt az Apple iPhone-ok home gombja a Touch ID-nak hála az Apple Pay hitelesítésére, a készülék feloldására, a Siri aktiválására, az appok közötti váltásra és azok bezárására is alkalmassá vált. A Face ID-nak mindegyik funkciót tudnia kell pótolni. 

Elvileg az androidos gyártók már jövőre bemutatják a saját 3D-s arcfelismerési megoldásaikat. Ha ez megtörténik, akkor az is kiderül, hogy Apple jóslata igaznak bizonyul-e. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.