Hirdetés

Az Intel cáfolja az áremelésről szóló híreszteléseket



|

Egy német szaklap értesülésire hivatkozva kapott szárnyra a pletyka.

Hirdetés

Az Intel hosszú évtizedek óta a hardware gyártás élmezőnyében van processzoraival. Tulajdonképpen ők voltak a motorjai a számítógépek 4. generációjának, amik már mikroprocesszort használtak. Bár voltak más cégek is, akik részt vettek a technológia kifejlesztésében, de az Intel egyedülállóan tudta megtartani vezető szerepét a fejlesztésében és gyártásában a mai napig.

Egy informatikával foglalkozó német magazin, egy meg nem nevezett fórumozójára hivatkozva publikálta a hírt, miszerint a cég a jövőben jelentősen drágitani fogja processzorait. Az áremelésekről szóló hírek mindig kényes kérdéskör az egyes techcégek kommunikációjában. Van, hogy nem kommentálják az ezzel kapcsolatos szivárogtatást, de ez is beszédes tud lenni.

Hirdetés

A német lap értesülései szerint az Intel már levelet is küldött a német nagykereskedői hálózatoknak, amiben közlik velük az áremelést, ami a híresztelő információja alapján néhány héten belül be is fog következni.

A szivárogtató megjegyzi, hogy az áremelések a meglévő (Alder Lake, a Raptor Lake és a közelgő Raptor Lake Refresh) és jövőbeni Core processzorokra egyaránt vonatkoznak.

A hír megjelenését követően a cég megszólalása nem sokat váratott magára. A következőt nyilatkozták :

"Általában az Intel nem kommentálja a portfóliójának árváltozásaival kapcsolatos spekulációkat. Megerősíthetjük azonban, hogy az Intel nem küldte el a leírt levelet az ügyfeleknek, és jelenleg nincs szó áremelésről a CPU-portfóliójában."

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.