Hirdetés

Az iPhone X kijelzőjét akarja lemásolni a Huawei P11



|

Minden jel arra utal, hogy a következő Huawei zászlóshajó kijelzőjébe is belelóg majd egy vaskos szenzorsáv.

Hirdetés

Az iPhone X egyik meghatározó ismertetőjegye lett az a szenzorsáv, ami a készülék tetején kapott helyet, és belelóg a képernyőbe, sokak számára kellemetlenné téve a videózást vagy más elfoglaltságot. 

Hirdetés

A jelenlegi pletykák szerint a 2018-as iPhone-ok mindegyike ugyanilyen kijelzővel jön. És most úgy néz ki, hogy az androidos tábor is merítene ebből az újításból. 

Egy ideje már tudjuk, hogy a Huawei dolgozik a Face ID ellenfelén, ami talán még jobb lesz, mint az Apple 3D-s arcfelismerési technológiája. Most viszont kiderült, hogy a kínai cég is ilyen megosztó és szokatlan dizájn segítségével építené be a szenzorsávot a következő zászlóshajójába, a triplakamerásnak ígérkező Huawei P11-be

Az XDA-Developers erre vonatkozóan bizonyítékot talált hivatalos Huawei firmware-fájlokban, és még kép is akad a belógó területről. 

Az egyik konfigurációs fájl ráadásul konkrétan "notch"-ként hivatkozik a szenzorsávra - így ismerjük az iPhone X megoldását. 

A Huawei P11 kijelzője az adatok szerint 6,01 hüvelykes lesz, 2160 x 1080-as felbontással. A bootanimáció szerint viszont 2244 x 1080-as felbontású a panel, ami szintén egy belógó szenzorsávra utal. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.