Hirdetés

Az MI-ben nyomuló Microsoft olyat tett, ami később még csúnyán visszaüthet a vállalatra



|

A jelek szerint mindent a sietségnek rendel alá a Google-lel versenyt futó Microsoft.

Hirdetés

Az elmúlt hónapok során a Microsoft szorosan ráhasalt a mesterséges intelligenciára: a vállalat 10 milliárd dollárt fektetett a DALL-E 2 képgenerátor és a ChatGPT chatbot mögött álló OpenAI-ba, a Bing keresőbe pedig sietve be is építette az utóbbit hajtó technológiát, amellyel máris 100 millió felhasználó felett jár a szolgáltatás.

A nagy kapkodás oka, hogy a redmondiak az OpenAI megoldásaiban látják a hasonló terveket dédelgető Google legyőzésének kulcsát, így szeretnének minél hamarabb előállni az MI-vel turbózott szolgáltatásaikkal. A jelek szerint a Microsoftnál annyira fontos a tempó, hogy még az esetleges botrányokat is kész bevállalni a vezetőség.

Hirdetés

Elsőként a Platformer írta meg a hírt, hogy a vállalat szélnek eresztette azt a csapatát, amely a mesterséges intelligencia etikus felhasználásáért felelt. Az etikai és társadalmi kérdésekért felelős részleg egy nagyobb osztály, a továbbra is megmaradó Office of Responsible AI részét képezte, és arról gondoskodott, hogy a kész termékekben is betartásra kerüljenek a cég MI-vel kapcsolatos etikai irányelvei.

A portál jelentése szerint a csapat létszáma az utóbbi hónapokban mindössze 7 fősre olvadt, miután a tavaly végrehajtott, emberek ezreit érintő leépítés keretében több korábbi tagot is más szerepkörökbe helyeztek át. A megmaradóknak azonban teljesen távozniuk kell a vállalattól. A Platformernek sikerült beszélnie néhány érintettel, akik szerint a Microsoft azért oszlatta fel az etikai csapatot, mert jelenleg csak arra koncentrál a vezetőség, hogy az MI-vel turbózott szolgáltatások minél hamarabb eljuthassanak a közönséghez.

Így tehát gondot okozhatott volna, ha az ezért felelős részleg aggályokat fogalmaz meg a ChatGPT-hez hasonló technológiák beépítésével és működésével kapcsolatban. A Microsoftnak persze nagyon jó oka van a kapkodásra, a vállalat ugyanis úgy kalkulál, hogy minden egyes százaléknyi részesedés, amit a Google-től elvesznek, 2 milliárd dollár éves bevételt jelent. Ennyi pénzért pedig még az is belefér, ha esetleg bíróságra kell menni a Bing csevegő miatt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.