Hirdetés

Befutottak az első emulátorok iOS-re, de nincs bennük sok köszönet



|

Egyelőre csak a zavarosban halászók használják ki az Apple új, lazább szabályait.

Hirdetés

Néhány napja mi is hírt adtunk róla, hogy az Apple nemrég megváltoztatta az iOS-es App Store szigorú reguláit, és immáron engedélyezi az olyan alkalmazások terjesztését a hivatalos boltban, amelyek külsős HTML5 minialkalmazásokat, minijátékokat, streamelt játékokat futtatnak vagy retro konzolok emulátoraként üzemelnek.

Számítani lehetett rá, hogy az utóbbit kihasználva előbb-utóbb fel is bukkannak az első működő emulátorok, ezekre pedig végül tényleg nem kellett sokat várni, ám az úttörő ajánlatok finoman szólva sem lenyűgözőek.

A The Verge két új emulátort is talált, ám mindkettő problémásnak tűnik. Az első a Game Boy Advance címeket futtató iGBA, amiről hamar kiderült, hogy egy korábbi nyílt forráskódú szoftver, a jailbrakelt iPhone-okra készült GBA4iOS sima másolata, ráadásul egy rakás engedélyt kér a felhasználó követésére, vagyis inkább trackerként, mintsem legitim szoftverként értelmezendő. Az emulátorról ebben a tekintetben a Redditen sem olvasni jó tapasztalatokat, Magyarországról pedig meg sem nyílik az alkalmazás linkje. Frissítés: a MacRumors időközben azt írja, hogy az Apple törölte az emulátort, de az nem derült ki, hogy pontosan miért.

Hirdetés

A másik korai iOS emulátor pedig az Emu64XL, amely a leírása szerint ingyenesen teszi lehetővé Commodore 64-es játékok futtatását az Apple mobil operációs rendszerén. Az app jelenleg egyetlen értékelés alapján ugyan 5 csillagosként jelenik meg az App Store-ban, a The Verge viszont erről is azt írja, hogy telepítve kiterjedt követést végez.

Mindezek alapján tehát úgy tűnik, hogy egyelőre csak a zavarosban halászók igyekeznek kihasználni az emulátorok hivatalos engedélyezését, de idővel jó eséllyel felbukkannak majd figyelemre méltóbb alkalmazások is. A lemásolt GBA4iOS eredeti fejlesztője, RileyTestut például a Threads felületén azt írja, hogy egy saját alkalmazásboltot fog indítani (ez időközben szintén lehetségessé vált az iOS-en), benne a Delta emulátorral, amely több klasszikus Nintendo-konzol (pl. NES, GBA, GBC) játékaival is megbirkózik.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.