Hirdetés

Bevasalná az ügyvédi költségeket az Epic Gamesen az ellene indított pert megnyerő Apple



|

Az Epic vs. Apple pernek ugyan vége van, de az Apple szerint még mindig akad egy elvarratlan szál, méghozzá több tízmillió dollár értékben.

Hirdetés

Mint emlékezetes, az Epic Games még 2020 nyarán indított különálló pereket az Apple és a Google ellen, mivel a Fortnite fejlesztője úgy látta, hogy azok tisztességtelen előnyöket biztosítanak maguknak  az App Store és Google Play Áruházak kiemelt helyzetével az iOS és az Android platformokon, megsértve a szabad piaci verseny alapelveit.

A 40%-ban a kínai Tencent által birtokolt cég számára azonban nem hozott teljes sikert a jogi hadjárat: a Google ellenében ugyan győzelemre vitte az ügyét, az Apple-lel szemben viszont már 2021-ben elbukta az eljárást. Ami az utóbbit illeti, a bíróság 10 pontból 9 esetében adott igazat a cupertinóiaknak, ezért nemcsak az Epic fellebbezett, hanem az Apple is megpróbálta 10/10-re kerekíteni az eredményt, ám nemrég mindkét indítványt elutasították, így hivatalosan is lezárult a vita. Legalábbis eddig azt hittük, ám az Apple most benyújtotta a számlát.

Hirdetés

Az Epic Games ugyanis a pereskedés kezdetén azt ígérte, hogy amennyiben elvesztené a harcot, kész kártérítést fizetni az almás cégnek, amire a jelek szerint igényt is tart a közel 3 billió dollárt értékű vállalat. Elsőként a gamesfray hívta fel rá a figyelmet, hogy az Apple az ígéretre hivatkozva 73 millió dollárt vasalna be a Fortnite fejlesztőjén az ügyvédi költségei fedezésére.

A több mint 25 milliárd forintnak megfelelő ceh ráadásul az Apple szerint már egy csökkentett összeg, mivel a vállalat nagylelkűen figyelembe vette, hogy egy vitatott pontban az Epicé lett a győzelem, vagyis ennek kapcsán nem számította fel a kiadásait, különben a stúdiónak 82  971 401 dollárt kellene fizetnie. A MacRumors szerint a bíróság március 5-én fogja meghallgatni az ezzel kapcsolatos indítványt, így végső soron tovább folytatódik a vállalatok civakodása.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.