Miközben egyre több kritika éri a mesterséges intelligenciát, a felhasználók számában ennek egyelőre kevés nyoma látszik. A piackutató Sensor Tower becslése szerint a ChatGPT májusban elérte az egymilliárd havi aktív felhasználót, ezzel pedig minden idők leggyorsabban növekvő alkalmazásai közé emelkedett. Az eredmény különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a szolgáltatás mindössze nagyjából három és fél évvel a 2022 novemberi indulása után lépte át ezt a mérföldkövet. A Sensor Tower szerint ezzel a ChatGPT még a Google Térkép korábbi rekordját is megdöntötte, amelynek körülbelül öt évre volt szüksége ugyanehhez a bravúrhoz.
Természetesen nem mindenkit lelkesít a mesterséges intelligencia térnyerése, vallási vezetők, kutatók és technológiai vállalatok is figyelmeztetnek a technológia lehetséges veszélyeire. Az aggodalmak között a munkahelyek megszűnése, az adatvédelem, a környezeti terhelés és a biztonsági kockázatok egyaránt szerepelnek.
Mindez azonban nem akadályozza meg a felhasználókat abban, hogy egyre gyakrabban nyúljanak az AI-eszközökhöz. Bár a ChatGPT továbbra is magabiztosan vezeti a piacot, a versenytársak is látványos növekedést produkálnak. A Sensor Tower adatai szerint az Anthropic által fejlesztett Claude havi használata egy év alatt 640 százalékkal emelkedett, míg a Meta AI esetében ez az érték 973 százalék volt. Ugyanebben az időszakban a ChatGPT 62 százalékos növekedést ért el a konkurenciáénál jóval magasabb bázisról kiindulva.
A szakértők szerint a rivális modellek előretörésében nemcsak a technológiai fejlődés játszik szerepet, hanem a felhasználói megítélés is. Erre jó példa volt, amikor az OpenAI februárban megállapodást kötött az amerikai védelmi minisztériummal, hogy modelljeit titkos Pentagon-hálózatokon is használhassák. A bejelentést követő napon a ChatGPT közel négyszer annyian távolították el eszközükről, mint korábban.
Ezzel párhuzamosan az Anthropic profitálni tudott a helyzetből. A Claude alkalmazás néhány napra az App Store letöltési listájának élére került az Egyesült Államokban, és először előzte meg a ChatGPT-t a letöltések számában. Ebben szerepet játszott, hogy a vállalat nyilvánosan elhatárolódott a Pentagonnal való együttműködéstől.
A két cég közötti verseny a pénzügyi piacokon is új szintre léphet hamarosan. Az OpenAI és az Anthropic egyaránt megkezdte a régóta várt tőzsdei bevezetés előkészítését. Az OpenAI a héten nyújtotta be a szükséges dokumentumokat, míg riválisa egy héttel korábban tette meg ugyanezt az amerikai tőzsdefelügyeletnél.
Az AI fejlődésével kapcsolatos aggodalmak közben tovább erősödnek. Az Anthropic nemrég a globális fejlesztések lassítására szólított fel, arra figyelmeztetve, hogy a megfelelő kontroll nélküli fejlődés könnyen kezelhetetlenné válhat. Hasonló hangokat ütött meg XIV. Leó pápa is, aki egy májusi üzenetében a társadalmi egyenlőtlenségek növekedésére és a közbiztonsági kockázatokra hívta fel a figyelmet.
A kutatások ugyanakkor azt mutatják, hogy a technológia térnyerése töretlen. A Boston Consulting Group közel 12 ezer munkavállaló bevonásával készült felmérése szerint a dolgozók 74 százaléka használ rendszeresen valamilyen mesterséges intelligenciára épülő eszközt, ami egy év alatt 23 százalékpontos növekedést jelentett. A rendszeres felhasználók több mint 40 százaléka ráadásul úgy nyilatkozott, hogy az AI segítségével hetente egy teljes munkanapnyi időt tud megspórolni.
A trendek alapján úgy tűnik, hogy a technológiával kapcsolatos fenntartások és kritikák egyelőre nem tudják érdemben lassítani a terjedést. Ahogy a mesterséges intelligencia egyre több szolgáltatásba és mindennapi folyamatba épül be, a felhasználók száma pedig tovább növekszik.