Amikor tavaly év végén az AI adatközpontokra vonatkozó szerződések miatt hirtelen felszöktek a DDR5-ös memóriák árai, akkor a piac gamerei abból kezdtek gazdálkodni, amiből lehetett. Sokan visszanyúltak a DDR4-es modulokhoz és az azokat támogató processzorokhoz/alaplapokhoz. Ez egy olyan furcsa helyzethez vezetett, amiben például már az MSI is érdemesnek látta új DDR4-es alaplapok hadba küldését.
Ez persze nyilván egy új problémát hozott magával. A memóriagyártók nagyja már DDR5-re állította át a gyártósorait, így a boltoknak véges számú DDR4-es csoma gokkal kellett gazdálkodniuk. Ez ebben a szegmensben is áremelkedéshez vezetett, ami viszont most mérséklődni látszik.
A Tom's Hardware és a DigiTimes jelentése szerint legalább öt százalékot csökkentek a DDR4-es modulok árai világszerte, ami ugyan csekély mennyiség, de hónapok óta ez az első alkalom, hogy lefelé mentek a mutatók. A DDR5-ös árak is folyamatosan mérséklődnek, ami nagyon jó hír azoknak, akik szeretnék már hátrahagyni az öregedő platformjaikat.
A helyzet változására két magyarázat lehetséges. Egyrészt a memóriaárak elérték azt a szintet, ahol a vásárlók már nem voltak hajlandóak leszurkolni értük a kért összegeket, másrészt az AI adatközpontok nem épülnek abban a tempóban, mint amilyenben azt megjósolták. Az olyan cégek, mint az OpenAI ugyan jeleztek felvásárlási szándékot a memóriamodulokra, de valójában még közel sem markoltak fel annyi egységet, mint ígértek. Ennek köszönhetően mindenki fellélegezhetett egy kicsit.
Még nem vagyunk kint a mély vízből, de az AI ipar helyzete napról napra változik. Nincs kizárva, hogy a több mint egy évesre jövendölt memóriaválság fele olyan hosszú lesz.