Hirdetés

Donald Trump gratulált Nigériának a Twitter kitiltása miatt



|

A leköszönt elnök szerint más államoknak is követnie kellene az afrikai ország példáját.

Hirdetés

Néhány nappal ezelőtt Nigéria elnöke, Muhammadu Buhari határozott lépésre szánta el magát, miután a Twitter törölte egy posztját, amelyben erőszakos fellépésre utalgatott az országban tevékenykedő szeparatistákkal szemben. A közösségi oldal szerint Buhari ezzel kimerítette a szabályzatban meghatározott "támadó viselkedés" kategóriáját, így a bejegyzésnek mennie kellett.

Az elnök erre az egész országban letiltotta a hozzáférést a mikrobloghoz, amivel a jelek szerint nagy örömet okozott Donald Trumpnak, akit év elején véglegesen kitiltottak a Twitterről a Capitolium ostromában játszott felbujtó szerepe miatt.

Hirdetés

Az ex-elnök ugyanis közleményben üdvözölte Buhari döntését, melyben más országokat is a nigériai példa követésére ösztönzött:

"Több országnak kellene betiltania a Twittert és a Facebookot, amiért akadályozzák a szabad és nyílt beszédet - minden hangot hallani kell. Addig is megjelennek a versenytársak, és megvetik a lábukat. Kik ők, hogy megmondják, mi a jó és mi a rossz, ha egyszer maguk a gonoszok? Talán nekem is ki kellett volna tiltanom őket, amíg elnök voltam. De Zuckerberg állandóan hívogatott, és eljött hozzám a Fehér Házba vacsorázni, ahol arról beszélt, hogy milyen nagyszerű vagyok. 2024?"

- utalt Trump a következő választáson való indulására.

A milliárdosból lett államfő tehát visszatekintve már maga sem bánna kesztyűs kézzel a közösségi oldalakkal, bár érdekes kérdés, hogy vajon miként fogadnák ezt az amerikai felhasználók.

A nigériai elnök egyébként a szóvivőjén keresztül először csak ideiglenesnek nevezte a Twitter kitiltását, azóta viszont már az ország műsorszolgáltatási bizottsága is felszólította a tv-csatornákat és a rádiókat, hogy töröljék a twitteres profiljaikat, s hogy a továbbiakban ne használják hírforrásként a platformot.   

Ami pedig Trumpot illeti, valószínűleg jó ideig nem látjuk még a legnépszerűbb közösségi oldalakon, a Facebook például legközelebb két év múlva ad neki egy halvány esélyt a visszatérésre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.