Egy friss kínai kutatás szerint az elektromos járművek elterjedése jelentősen javította a levegő minőségét, és akár 262 ezer ember életét is megmenthette az országban. A műholdas adatokra épülő vizsgálat arra jutott, hogy az elektromos autók növekvő aránya csökkentette a lakosság káros légszennyező anyagoknak való kitettségét, különösen a finom részecskéknek (PM2.5) és a nitrogén-oxidoknak. A kutatók szerint ennek köszönhetően mérséklődött a tüdőrák, a légzőszervi betegségek, a stroke és a szívbetegségek miatti halálozások száma.
A tanulmány kimutatta, hogy egy olyan feltételezett forgatókönyvhöz képest, amelyben nem terjedtek volna el az elektromos járművek, a szén-monoxid-szint 30, a PM2.5-koncentráció pedig 23 százalékkal alacsonyabb volt. A szakemberek szerint a hagyományos belső égésű motorral szerelt és hibrid járművek kibocsátásának visszaszorulása közvetlenül hozzájárult a levegőminőség javulásához, különösen a nagyvárosokban. Hasonló eredményekre jutott egy korábbi kaliforniai kutatás is, amely az elektromos autók nagyobb arányú használata mellett alacsonyabb légszennyezési értékeket mért.
A kutatás ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az előnyök elsősorban a nagyobb és gazdagabb városi térségekben jelentkeznek, míg a kisebb, vidéki településeken jóval szerényebb a kibocsátáscsökkenés. Ennek oka részben az elektromos járművek egyenlőtlen elterjedése, valamint a töltőinfrastruktúra és a vásárlóerő hiánya. További kérdéseket vet fel az is, hogy Kína energiaigényének közel 55 százalékát továbbra is szénalapú termelés fedezi, így egyes szakértők szerint a kibocsátások egy része csupán a közutakról az erőművekhez tevődik át. Az ország ugyanakkor továbbra is jelentős beruházásokat hajt végre a nap-, víz- és szélenergia fejlesztésében, hogy elérje hosszú távú klímasemlegességi céljait.