Hirdetés

Egy pohár vízből csinált összeesküvés elméletet az internet



|

Szeretnénk mi azt mondani, hogy a címbe foglaltak ritkán fordulnak elő, de mind tudjuk, hogy az hazugság lenne.

Hirdetés

A közösségi média lakói mindig is szerettek ráugrani apró részletekre, és a végletekig felfújni azokat és nem történt ez másképp egy több éves videóval sem, amiből valahogy friss téma lett a világhálón.

Az IFLScience (a HVG tolmácsolásában) kicsit kibontotta a dolgot: a lényeg, hogy 2021. decemberében a kínai Tienkung űrállomásról érkezett egy közvetítés aminek a célja különböző koncepciók demonstrálása volt a mikrogravitációs környezetben, azaz súlytalanságban.

Hirdetés

A kísérletek most annyira nem lényegesek (az összeesküvés elméletek megszállottjainak sem voltak azok), inkább érdemes a pohár vízre koncentrálni. A videóban látható pohár víz ugyanis a kutatókkal ellentétben nem lebeg a térben, és a víz is a helyén marad. Az egyeneságú következtetés tehát az volt az internet szerint, hogy az egész felvétel hamis, és megjátszották azt.

A helyzet ennél egyszerre egyszerűbb és bonyolultabb.

"A vízmolekulák inkább tapadnak az üveghez és más vízmolekulákhoz, mint hogy szétoszoljanak a levegőben" - nyilatkozta Jordan Bimm, a Chicagói Egyetem munkatársa még 2023-ban.

Az összeesküvés elmélet bizony két éve is felbukkant, és a szakértők akkor is egyszerűen meg tudták cáfolni. Az is egyértelmű volt, hogy az űrhajósok egy tépőzáras szalaggal lerögzítették a poharat, így az nem tudott elmocorogni sehová. A tépőzár és a felületi feszültség mind összedolgoztak azért, hogy a víz stabilan megállhasson a pohárban. Ettől függetlenül, ha megfigyelitek az 1:17:40-nél látható kísérletet, akkor ott azért látszik, hogy kellő behatással fel lehet kavarni a folyadékot.

Ha a Facebookon vagy Twitteren szembe találnátok magatokat vérmes butaságokat írogató emberekkel, akkor csak tartsátok észben, hogy a valóság általában jóval egyszerűbb és csodálatosabb, mint azt sokan elképzelik: a fizika már csak ilyen.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.