Noha Elon Musktól Jensen Huangig több techóriás vezetője beszélt már arról, hogy a mesterséges intelligencia elterjedése rövidebb munkaheteket hozhat, a tapasztalatok egyelőre az ellenkező irányba mutatnak. Egy friss elemzés szerint az AI-t használó alkalmazottak hosszabb időt töltenek munkával, mint azok, akik nem támaszkodnak ilyen eszközökre. Az ActivTrak munkahelyi produktivitást mérő szoftver fejlesztője több mint 9000 dolgozó digitális tevékenységét vizsgálta 467 vállalatnál, 2026 áprilisa és szeptembere között. Az eredmények alapján az AI-t használók munkanapja átlagosan 8,4-9,1 órán át tartott, míg a technológiát mellőző kollégáiké mindössze 7,6 órát tett ki. A különbség tehát a legszélsőségesebb esetben elérte a napi másfél órát.
A rendszeres felhasználók ráadásul a munkaidőn túl is aktívabbnak bizonyultak. Azok, akik naponta legalább öt alkalommal, összesen több mint 45 percig dolgoztak AI-eszközökkel, átlagosan 18 perccel többet foglalkoztak feladataikkal munkaidő után, mint AI-t nem alkalmazó társaik. Gabriela Mauch, az ActivTrak produktivitási laboratóriumának vezetője szerint az AI valóban felgyorsíthat bizonyos munkafolyamatokat, ám a vizsgálat alapján ezzel párhuzamosan hosszabb munkanapokat, gyakoribb alkalmazásváltást és rövidebb koncentrációs időszakokat eredményezhet.
Az összefüggés persze többféleképpen magyarázható, mert elképzelhető, hogy eleve a többet dolgozók nyúlnak gyakrabban az új eszközökhöz, de az sem kizárt, hogy az AI használata további feladatok elvállalására ösztönöz, vagy éppen a gyengébb minőségű, géppel generált tartalmak ellenőrzése emészt fel extra időt.
Egy februárban publikált, a Kaliforniai Egyetem Berkeley-i kampuszának Haas Üzleti Iskolájához köthető kutatás szintén arra jutott, hogy az AI nem feltétlenül szabadít fel időt. A nyolc hónapon át, egy 200 fős technológiai vállalatnál végzett vizsgálat szerint a dolgozók gyorsabb tempóra kapcsoltak, többféle feladatot vállaltak magukra, és gyakran a munkanapjukat is meghosszabbították, mindezt sokszor külön vezetői utasítás nélkül.
A kutatás egyik szerzője, Xingqi Maggie Ye arra figyelmeztetett, hogy bár ez rövid távon a hatékonyság növekedésének tűnhet, hosszabb távon nehezen fenntartható. Ahogy egyre több AI-jal támogatott munkafolyamat fut párhuzamosan, a munkanap ahelyett, hogy rövidülne, inkább sűrűbb és szellemileg megterhelőbb lesz. A kezdetben önként vállalt többletteljesítmény pedig idővel könnyen alapelvárássá válhat a munkáltatók részéről.
Forrás: ActivTrak