Hirdetés

Egyszerre 200 zenész üzent hadat a mesterséges intelligenciának



|

Az előadókat aggasztja a munkáikkal visszaélő szolgáltatások térhódítása.

Hirdetés

A generatív mesterséges intelligencia felbukkanása eddig mintha több problémát generált volna, mint amennyit megoldott, hiszen szinte mindennapossá váltak a beszámolók az új technológiával elkövetett csalásokról, miközben továbbra sem tisztázott, hogy az AI-szolgáltatások üzemeltetői minként kompenzálják a jogtulajdonosokat, akiknek a munkáit felhasználják az algoritmusaik betanításához.

Korábban ez vezetett ahhoz, hogy a The New York Times beperelte a ChatGPT mögött álló OpenAI-t a cikkei illetéktelen felhasználása miatt, valamint a Getty Images is bíróságra vitte a sérelmeit egy képgenerátorral szemben, amely engedély nélkül dolgozta fel a fotóit. Most pedig a zeneiparra is kiterjedt a háború, ahol maguk a művészek üzentek hadat a technológiának.

Hirdetés

Mintegy 200 előadó ugyanis nemrég nyílt levelet tett közzé a Medium felületén, melynek aláírói felszólítják az AI-fejlesztőket, valamint az érintett technológiai vállalatokat, digitális platformokat és zenei szolgáltatásokat, hogy hagyjanak fel az emberi művészek jogainak megsértésével és leértékelésével. A levelet olyan előadók szignózták, mint Jon Bon Jovi, Elvis Costello, Katy Perry, Billie Eilish, a Mumford & Sons vagy Bob Marley dalainak tulajdonosai.

"Ha felelőtlenül használják, a mesterséges intelligencia óriási veszélyt jelent a magánéletünk, személyazonosságunk, a zenénk és megélhetésünk védelmére. A legnagyobb és legbefolyásosabb vállalatok közül néhányan engedély nélkül használják fel a munkáinkat a mesterséges intelligenciamodellek betanítására. Ezek a törekvések közvetlenül arra irányulnak, hogy az emberi művészek munkáját nagy mennyiségű, mesterséges intelligenciával létrehozott hanggal és képpel helyettesítsék, amelyek jelentősen felhígítják a művészeknek kifizetett jogdíjakat. Ez katasztrofális lenne sok dolgozó zenész, művész és dalszerző számára, akik csak a megélhetésükért küzdenek."

- áll a szövegben, amely az emberi kreativitás ellen intézett támadásként jellemzi a mesterséges intelligenciát, és annak megállítására szólít fel. Az aláírók között ugyan nem szerepel Beyoncé neve, az énekesnő viszont nemrég maga is elejtett egy negatív megjegyzést az AI kapcsán, amikor a legújabb albumához, a Cowboy Carterhez kiadott sajtóközleményben úgy fogalmazott, hogy "a mesterséges intelligencia, a digitális szűrők és a programozás" miatt tért vissza az igazi hangszerekhez.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.