Hirdetés

Elon Musk egy óriási szuperszámítógéppel turbózná fel a viccelődő mesterséges intelligenciáját



|

Jókora lendületet vehet a Grok fejlesztése, ha sikerül megszerezni a szükséges anyagi támogatást.

Hirdetés

Habár Elon Musk az OpenAI megszületésénél is ott bábáskodott, a társalapítókkal fennálló nézetkülönbségek miatt idővel elhagyta a nonprofitként indult startupot, így már abból az óriási sikerből sem vette ki a részét, amit a cég a 2022 végén elérhetővé ChatGPT-vel aratott. A milliárdos ehelyett manapság már egyenesen perli a mesterséges intelligencián alapuló chatbot fejlesztőjét, és tavaly egy konkurens AI-vállalatot is létrehozott xAI néven.

Ennek saját fejlesztésű generatív mesterséges intelligenciája, a Grok jelenleg az X (korábban Twitter) előfizetős felhasználóinak, illetve nyílt forráskódú formában is elérhető, a jövőben pedig óriási fejlődésen eshet át.

Hirdetés

A The Information friss jelentése alapján ugyanis Musk egy új szuperszámítógépet szeretne építeni, kimondottan a Grok következő, harmadik generációjának kiképzésére és működtetésére. A világ leggazdagabb embere ehhez állítólag 100 ezer H100-as gyorsítót kötne össze az Nvidiától, ami nagyjából négyszeresen múlná felül a jelenlegi legnagyobb GPU klaszter méretét.

Összehasonlításként: a Grok 2 kiképzéséhez 20 ezer H100-as egységet használtak, vagyis a Grok 3 négyszer több erőforrással gazdálkodhat. Ez a vállalkozás viszont még Musknak is nagy falat, így a mágnás befektetőket gyűjt, akiknek egy nemrég lezajlott prezentáció alkalmával a "számítástechnika gigafactoryjeként" jellemezte a projektet, utalva a Tesla  óriási autógyáraira Nevadában és a németországi Grünheide mellett.

A TechCrunch és a The Information múlt hónapban közzétett jelentései szerint az xAI 6 milliárd dollárnyi befektetésre szeretett volna szert tenni, és akkor már közel is járt ehhez a célhoz. A mesterséges intelligenciás gigagyár megvalósulásában az Oracle lehet a cég egyik partnere, amely állítólag egy 10 milliárd dolláros üzletet készül nyélbe ütni Muskkal a szerverei bérbeadására.

A Grok egyébként azzal igyekszik megkülönböztetni magát a konkurenciától, hogy a milliárdos szerint saját humorral bír, illetve nem fogják vissza a ChatGPT és a Google-féle Gemini esetében bevezetett korlátozások, melyeket bizonyos körökben "woke cenzúrának" tartanak, ám a chatbotot még így sem kerülte el az a vád, hogy túl liberális válaszokat ad.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.