Hirdetés

Európai döntés született az olaj- és gázkazánok kivezetése kapcsán



|

A tervezetet, mely precedensértékűvé is válhatott volna, végül elvetette a német kormánykoalíció ebben a formában.

Hirdetés

Precedenst teremthetett volna az Európai Unióban a gáz- és olajkazánok fokozatos betiltását előíró német szabályozás, ám a berlini kormánykoalíció most átfogó reform mellett döntött. A CDU/CSU és az SPD kedden jelentette be, hogy megállapodás született az úgynevezett fűtési törvény módosításáról, melyről a 24.hu is beszámolt. A döntés értelmében a jövőben továbbra is beszerelhetők maradnak a gáz- és olajkazánok.

A frakciók közlése szerint az illetékes minisztériumoknak húsvétig kell elkészíteniük az új törvénytervezetet, amely az "épületkorszerűsítési törvény" nevet kapja. Jens Spahn, a CDU/CSU frakcióvezetője bejelentette, hogy eltörlik az előző kormánykoalíció által bevezetett, sokat vitatott tiltási tervet. Ennek része volt az az előírás is, amely szerint az újonnan telepített fűtési rendszereknek legalább 65 százalékban megújuló energiát kellett volna használniuk.

Hirdetés

A 65 százalékos szabály a legélesebb vitapontok közé tartozott, mivel a CDU/CSU szerint indokolatlanul az elektromos hőszivattyúkat részesítette előnyben. A reform nyomán ismét szabadon választhatóvá válik valamennyi fűtéstípus - a hőszivattyútól és a hibrid rendszerektől a biomasszán át egészen a gáz- és olajfűtésig -, miközben a cél továbbra is az, hogy az új berendezések túlnyomórészt szén-dioxid-mentesek legyenek. A döntés uniós szinten is jelentős, hiszen a német szabályozás korábban mintául szolgálhatott volna a gázkazánok kivezetését célzó európai tervekhez, amelyekről már folytak egyeztetések a tagállamok között.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.