Hirdetés

Folytathatja emberkísérleteit a Neuralink



|

Elon Musk orvostechnológiai cége az első páciens implantátumát érintő probléma ellenére megkapta az engedélyt a második beültetésre.

Hirdetés

A Neuralink, annak ellenére, hogy problémák merültek fel az első páciens implantátumának működésével kapcsolatban, a napokban megkapta a szükséges engedélyeket az emberkísérletek folytatásához. Az elmúlt hetekben tudódott ki, hogy a kísérlet első alanyának beültetett chipje egy hiba folytán nem működik tökéletesen.

Elon Musk fremonti székhelyű cége már évek óta folytatja a végtagbénult betegek életminőségét javító és önállóságát célzó programját, melynek keretében, a sokat vitatott állatkísérleteket követően, tavaly megnyílt az út az emberi tesztek irányába is.

A programot felügyelő szakértők szerint ez csak az eszköz teljesítményét befolyásolja, a beteget nem veszélyezteti. Valószínűleg többek között emiatt is dönthetett úgy az FDA (Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala), hogy nem gördít akadályt a második végtag bénult páciens kezelése elé.

Hirdetés

Amellett, hogy az illetékes hatóság most engedélyt adott a chip beültetésére, a vállalat egy olyan megoldási tervet javasolt az eszköz elektródáit érintő probléma megoldására, amely kiszűrheti a jövőben a hasonló fiaskókat. A teszt egyébként sikeresnek tekinthető, hiszen a műszer a hibásan csatlakozó szál ellenére is ellátja a feladatát.

A Neuralink most, hogy a folytatáshoz szükséges engedélyek birtokában van, elkezdett keresni egy másik végtagbénulásban szenvedő pácienst, aki a projekt kettes számú tesztalanya lehetne. A vállalat felvázolta azt is, hogy milyen módosításokat hajtana végre annak érdekében, hogy elkerüljék az első beteg beültetésében esett hibákat.

Az új eljárás tulajdonképpen csak annyiban különbözne a régitől, hogy a beültetett chip vezetékének az eszközhöz csatlakozó szálait mélyebbre ültetik be. Elon Musk már csak azért is szeretné felpörgetni az innováció tesztjét, hogy a vele rivalizáló Synchron nehogy véletlenül beelőzze őt saját fejlesztésű implantátumával.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.