Hirdetés

Egyelőre nem ülhetünk be a Ford robottaxikba



|

Azok csak 2022-ben érkezhetnek meg leghamarabb - a késés oka ezúttal is a világjárvány.

Hirdetés

A Ford 2021-ben szerette volna elindítani a saját sofőr nélküli és robottaxis szolgáltatásait, azonban nemrég bejelentette, hogy erre a világjárvány hatásai miatt leghamarabb csak 2022-ben kerít már sort. Nem csak a jelenlegi üzleti környezet okoz nehézségeket, a járvány hosszú távú hatásait is értékelni akarják, ezért is halasztják el a sofőr nélküli szolgáltatásokat. A plusz időt kutatások elvégzésére használják majd, azt vizsgálják, miként változnak a fogyasztói szokások, kell-e változtatni stratégiát. 

Hirdetés

A Ford azt is el akarja érni, hogy a leendő ügyfeleik biztonságban érezzék magukat és csomagjaikat a járműveikben. A Mustang Mach-E érkezését ugyanakkor nem halasztják el, az még idén jön. A robotautós teszteket Miami, Austin és Washington területén végezték, azt nem tudni, hogy hol indítanák be először a szolgáltatásaikat. 

A járvány egyébként elég rossz hatással volt a Fordra, a cég az első negyedévben 2 milliárd dolláros veszteséget produkált a tavaly ilyenkori bő 1 milliárdos nyereség után. Gyorsan el is kaszálták a Lincoln közelgő elektromos SUV-ját. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.