Frissíti hordozható zenelejátszóinak kínálatát a japán techóriás, méghozzá nyomban három új modellel, amelyek kivétel nélkül a felső kategóriát veszik célba. Az NW-ZX900-at az NW-ZX707 utódjának szánja a gyártó, míg az NW-WM1AM3 és az NW-WM1ZM3 a még drágább WM1-es sorozatot képviseli. A készülékek közös nevezőjének a hangminőség javítását célzó hardveres finomhangolást, a nagy felbontású zene támogatását és az androidos rendszerből fakadó streaminglehetőségeket tekinthetjük, az árcédulákon szereplő összegek láttán viszont még a prémiumkategóriában otthonosan mozgó felhasználók szemöldöke és homlokközépig szaladhat.
Az NW-ZX900 külsőre nem szakít elődjével, de a részleteken változtatott a Sony. A ház alumíniumkeretet és rézből készült hátlapot kapott, a korábbi hátoldali kidudorodás pedig eltűnt. A gyártó szerint a réz csökkenti a zajt és az elektromágneses interferenciát, ami kedvezően hathat a hangzásra. A készüléken hagyományos, 3,5 milliméteres és szimmetrikus, 4,4 milliméteres fejhallgató-csatlakozó is található, a zenéket pedig a 64 GB-os belső tárhelyre vagy microSD-kártyára menthetjük.
A lejátszóban a Sony saját S-Master HX digitális erősítője dolgozik beépített DAC-kal, továbbfejlesztett tápellátással, új kondenzátorokkal, réz hűtőbordával és két kristályoszcillátorral. Utóbbi újdonság a ZX-sorozatban, korábban a drágább WM1-es modellek kiváltsága volt. A készülék akár 32 bites, 384 kHz-es hanganyagokat és DSD-fájlokat is képes kezelni, a DSEE Ultimate pedig a tömörített zenék minőségének javítását célozza. A lemezjátszók hangzását idéző szűrő szintén elérhető. Az öthüvelykes érintőkijelző megmaradt, az akkumulátor viszont a korábbi modellhez képest csaknem kétszer annyi, akár 38 órányi FLAC-lejátszást ígér.
A WM1AM3 és a WM1ZM3 műszaki alapjai közel azonosak, a legfontosabb különbség a burkolat. Az AM3 nagyrészt alumíniumból készül, réz hátlappal és hűtőbordával, míg a ZM3 háza szinte teljes egészében aranyozott réz, a csavarokat is beleértve. A Sony szerint ez gazdagabb basszust, szélesebb hangteret és részletesebb közép- és magas hangokat eredményezhet, miközben mérsékli a zajt. Ez azonban nemcsak a modell árára, de a tömegére is hatással van, a ZM3 670 grammot nyom, szemben az AM3 425 grammjával.
Mindkét WM1-es modell 5,5 hüvelykes, 1080p-s kijelzőt, Android 16-ot, Bluetooth-t és Wi-Fi-t kínál, így a streamingalkalmazások használata sem jelent akadályt. A tárhely modelltől függően 128 vagy 256 GB, microSD-kártyával pedig bővíthető. A Sony legfeljebb 33 órányi FLAC-lejátszást ígér.
Az európai vásárlóknak ugyanakkor érdemes odafigyelniük egy kellemetlen korlátozásra. A Notebookcheck beszámolója szerint a WM1-es lejátszók európai változatainak kimeneti teljesítménye mindössze 1,1 milliwatt lehet, miközben más régiókban a 4,4 milliméteres csatlakozó akár csatornánként 250 milliwattot is kínál. Ez nemcsak a maximális hangerőt foghatja vissza, hanem a nehezebben meghajtható fejhallgatók használatát is megnehezítheti.
Az NW-ZX900 előrendelése 1899 dollárért (kb. 613 500 forintért) indult, a szállítás január 12-én kezdődhet. A WM1AM3-ért 2999 dollárt (kb. 969 000 forintot), az aranyozott rézházas WM1ZM3-ért pedig 5899 dollárt (kb. 1 906 000 forintot) kér a Sony; ezeknek a modelleknek a kiszállítása szintén januárban indulhat.
Forrás: Sony, Notebookcheck