Hirdetés

Így tartja életben az újévi nyelvtanulási fogadalmat a KRÉTA ingyenes AI-megoldása



|

Az élményalapú, mesterséges intelligenciára építő IFM a motivációt is pótolja - legalábbis ez lenne a cél elvileg.

Hirdetés

Az év elején sokan határozzák el, hogy végre komolyabban belevágnak a nyelvtanulásba, a lendület azonban gyakran néhány hét alatt elillan. Ebben a kritikus időszakban jelenthet kapaszkodót a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul, amely 2026-ban is teljesen ingyenesen segíti a tanulást, ráadásul nemcsak diákoknak, hanem a KRÉTA-azonosítóval rendelkező szülőknek is.

A nyelvtanulás ma már jóval több, mint szavak és nyelvtani szabályok memorizálása. Akkor működik igazán, ha személyes célokhoz kötődik, legyen szó utazásról, munkalehetőségekről, filmekről, zenéről vagy egyszerűen az önfejlesztés igényéről. A szakértők szerint a tartós fejlődéshez nem a külső kényszer, hanem a belső motiváció a kulcs, ez az, ami átsegít a holtpontokon is. Gubáné Csánki Ágnes, a KRÉTA IFM stratégiai vezetője szerint azok jutnak messzebbre, akik azért tanulnak nyelvet, mert érzik, hogy az valóban jobbá teszi az életüket, nem pedig azért, mert egy vizsga vagy elvárás kényszeríti őket.

Ebben a folyamatban kap hangsúlyos szerepet az IFM élményalapú megközelítése. Az alkalmazás játékos feladatokra, rövid tanulási egységekre és beszédközpontú gyakorlatokra épül, így a tanulás könnyebben válik a mindennapok részévé. A rendszer egyik legfontosabb újítása a generatív mesterséges intelligenciára épülő beszédszimuláció, amely biztonságos környezetet teremt az aktív nyelvhasználathoz. A felhasználók valódi élethelyzeteket modellező párbeszédekben gyakorolhatnak, miközben az AI azonnali visszajelzést ad a kiejtésről és a nyelvhelyességről. Ez nemcsak a szókincset bővíti, hanem magabiztosságot is ad, ami sokaknál a legnagyobb akadályt jelenti a megszólalásban.

Hirdetés

A KRÉTA IFM egyik különlegessége, hogy a tanulást közösségi élménnyé is teszi. A platform nemcsak a diákoknak és pedagógusoknak szól, hanem a szülők számára is lehetőséget ad arra, hogy felfrissítsék vagy bővítsék nyelvtudásukat. Az együtt tanulás erősíti a motivációt, teret ad a játékos versengésnek, és segít abban is, hogy a megszerzett tudás a mindennapokban hasznosuljon, például egy idegen nyelvű film közös megnézésekor vagy egy külföldi utazás során.

A modul jelenleg angol, német, spanyol, francia és magyar mint idegen nyelv tanulását támogatja, laptopon, tableten és okostelefonon egyaránt. A rövid, vizuális leckék és az AI-alapú párbeszédek a mai digitális generációk igényeihez igazodnak, miközben a pedagógusok számára is új módszertani lehetőségeket kínálnak. Mindezt úgy, hogy a szolgáltatás a KRÉTA rendszerén belül, teljesen térítésmentesen érhető el.

Az IFM a hivatalos kommunikáció szerint nemcsak egy nyelvtanuló eszköz, hanem egy olyan digitális társ, amely segít kitartani akkor is, amikor az újévi lelkesedés már alábbhagyna, és a tanulás valódi, hosszú távon is hasznos élménnyé válhat.

(Nyitókép: Kréta IFM)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.