Ezen héten ünnepli 40. születésnapját az Intel 80386, ismertebb nevén az i386. Ez volt a cég első 32-bites, személyi számítógépekbe szánt chipje, és az IA-32-es utasításkészlet ugródeszkája. A processzor 275 000 tranzisztorral dolgozott, hogy kitolhasson magából 16 MHz-nyi teljesítményt. A 32-bites általános regiszterek, a memória modell, és a 4GB-nyi címtartomány mellett a hardveres lapozórendszer hatalmas segítséget jelentett több folyamat egyidejű futtatásában. Ez tette lehetővé egyszerre több DOS futtatását és a Windows 3.0 működését.
Ugyan az i386-ot 1985. októberében mutatták be, az első ezzel felszerelt PC csak 1986. szeptemberében került piacra a Compaqnak köszönhetően. A Deskpro i386 nagyjából egy évet vert rá az IBM-re, de ez leginkább azért történt, mert a Compaq együtt dolgozott a céggel a chip összeállításában, és korai hozzáférése volt a technológiához. A Deskpro 6 449 dollárról indult, és átalakította az egész PC ipart.
A DOS és a Windows mellett a Linux is az i386-ra épült. Linus Torvalds első kernelje kifejezetten a 386-AT hardvereket célozta, és az első fejlesztési jegyzékei nem is említettek régebbi chipeket. Torvalds egyébként egészen 2012-ig támogatta az addigra már több mint 20 éves magot.
Az i386 architektúrája egyébként évtizedekig maradt az Intellel, akik az i486-tal folytatták a sort 1989-ben. A cég egészen 2007-ig gyártotta is azt, de maga az IA-32-es utasításkészlet jóval tovább maradt a számítógépekre szánt szoftverek alapértelmezett környezete. Az ipar egészen a 2010-es évek közepéig nem engedte el azt. Nagyon sok modern technológiának ágyazott meg ez az apróság, így érdemes megemlékezni létezéséről.