Hirdetés

Napokon belül nagyot zuhan az internet áfája Magyarországon



|

2018 első napjától 18-ról mindössze 5 százalékra csökken az internetszolgáltatás áfája.

Hirdetés

Bár a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hivatalos felületeire még nem került ki, de a HVG már kész információként tálalta, hogy január elsejétől újra csökkenni fog az internetszolgáltatásra vonatkozó ÁFA mennyisége. A Digitális Jólét Program keretében idén januártól 27-ről 18 százalékra mérséklődött az adóteher, ez csökken tovább napokon belül 5 százalékra.

Hirdetés

A Nemzetgazdasági Minisztérium számításai szerint a mostani változással mintegy 22 milliárd forintot takaríthatnak meg a hazai vállalkozások és egyéni előfizetők. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programot vezető miniszterelnöki biztos szerint az újabb csökkenbtés több tízezer, de akár százezer új előfizetőt is jelenthet a hazai szolgáltatók számára.

Persze elvileg a szolgáltatók megtehetik, hogy "lenyelik" az áfacsökkentést, hiszen a hirdetésekben eddig is javarészt bruttó összegeket láthattak az ügyfelek, ám az NMHH már korábban is hangsúlyozta, hogy fokozottan figyelnek majd arra, mennyire tartják be a netszolgáltatók a csökkenő áfakulcshoz kapcsolódó szabályok betartását. Épp ezért több mint valószínű, hogy az internethasználatért küldött csekkeken nemsokára az eddiginél is barátibb összeg figyel majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.