Kifejezetten komoly kamerás fejlesztéssel készülhet a Honor a következő csúcsmobiljára. Egy friss szivárgás szerint a Magic9 Pro hátlapjára nem egy, hanem rögtön két 200 megapixeles kamera kerülhet. Az információ Digital Chat Stationtől származik, aki szerint a telefon főkamerája egy 1/1,28 hüvelykes, 200 megapixeles érzékelőt használ majd f/1,57-es rekeszértékkel és optikai képstabilizálással. Ez jelentős felbontásbeli ugrás lenne a Magic8 Próhoz képest, amelynek főkamerája 50 megapixeles.
A második 200 megapixeles egység a periszkópos telefotó kamera lehet. Ennél állítólag egy 1/1,4 hüvelykes szenzort és f/2,6-os optikát használ a Honor. Utóbbi méret nagyjából megegyezik a Magic8 Pro telefotós kamerájáéval, vagyis ezen a területen inkább a finomhangolás lehet a cél. A Honor már hivatalosan is elkezdte beharangozni a Magic9 sorozatot, és annyit elárult, hogy az új mobilok kamerarendszerénél folytatja együttműködését az ARRI-val. A filmes kameráiról ismert vállalat technológiái elsősorban a színkezelésben és a videofelvételeknél kaphatnak komolyabb szerepet.
Digital Chat Station szerint a Magic9 Pro az elsők között használhatja majd a Qualcomm következő csúcslapkáját is, amely várhatóan a Snapdragon 8 Elite Gen 6 családba tartozik. Egyelőre azonban nem világos, hogy az alapváltozat vagy az erősebb Pro kerül-e a készülékbe.
A Magic9 sorozat kínai bemutatóját szeptember 28-ra várják. A Honor egyelőre sem a két 200 megapixeles kamerát, sem a processzor pontos típusát nem erősítette meg, így ezek az adatok a hivatalos leleplezésig pletykának számítanak.