Idén egy hajszálnyival később, de még a tavasz beállta előtt mutatta be új Galaxy S-szériáját a Samsung. Mindjárt kezdjük is egy roppant lehangoló ténnyel: sajnos a bemutató időpontját mára, február 25-ére tette a vállalat, pedig milyen szépen mutatott volna az S26 26-ai bemutatása. Na de félre a tréfát, merthogy a Samsung nem viccelt, amikor kijelentette, hogy az idei modellfrissítés nagyobb lépés lesz, mint az előző jó néhány. Itt a hardveres és szoftveres újdonságok egyaránt játszanak, viszont ahogy bemutatjuk az új készülékeket, egyértelmű lesz számotokra is, hogy valójában a cég egy modellre fókuszált igazán, a többit azért jelentette be, mert "kötelező".
Rázós nekifutás
Az aktuális Samsung Galaxy S-széria bemutatása mindig fontos és kiemelt esemény, a konkurensek és a felhasználók egyaránt árgus szemekkel figyelik, mit főzött ki a Samsung az adott évben. A konkurensek azért, mert a Samsung - mint az egyik legnagyobb mobilgyártó - megteheti azt, hogy saját fejlesztésű és gyártású főkomponenseket épít be elsőként mobiljaiba, legyen az egy központi egység, RAM, NAND flash vagy akár kameraszenzor. A felhasználók azért lesik az új S-szériát, mert a Samsung az, aki az Apple mellett trendteremtő új funkciókat tud és szokott behozni a mobilok világába, másrészt amik itt megjelennek, talán később a megfizethetőbb Galaxy A-szériába is leszivárognak.
A Galaxy S26-ok hivatalos bejelentését hihetetlenül sok szivárogtatás, találgatás és hivatalos bejelentés előzte meg. Már hónapokkal a mai nap előtt tudni lehetett, hogy a chipkészlet ezúttal is egyedi lesz és nagyon erős, az is kiderült, hogy a Galaxy AI szintet lép, és már jó ideje hallani lehet a forradalmi kijelzőtechnológiáról is. Persze hivatalosan eddig a pillanatig semmit nem árult el a Samsung, és volt néhány részlet, amiről a különböző források mást és mást állítottak.
Szintén megkavarta a Galaxy S26-ok érkezését az S25 Edge csúfos szereplése. Eredetileg olyan tervekről hallottunk, hogy a szupervékony kivitel mostantól része lesz az S-szériának, sőt, a Plus modell el is tűnik a kínálatból, azonban ahogy az most kiderült, minden maradt a régiben. Három új Galaxy S26 érkezett, amelyek közül kettő menetrend szerinti ráncfelvarrást kapott csupán.
Galaxy S26 Ultra - ezt sasold!
A Galaxy széria koronaékszere az S26 Ultra, ami kialakítását és stylus-támogatását megtartotta, de sok részletében megújult. A nagy méretű, 6,9"-os kijelzővel szerelt mobil készülékháza alumíniumra váltott (titán ötvözetről), a kijelzőre pedig Gorilla Glass Armor 2 került. A mobilt négyféle színben választhatod, de ezek között ne keresd az iPhone-narancssárgát, ezt az olcsó trükköt inkább kikerülte a Samsung.
A Samsung idén is ragaszkodott hozzá, hogy legyen némi kavarodás központi chip ügyben. Régiótól függően ugyanis saját fejlesztésű Exynos, vagy Qualcomm-féle Snapdragon 8 Elite Gen 5 kerülhet a mobilba. Utóbbi sem a szokványos példány, hanem a for Galaxy kiadás, ami a Samsung állítása szerint jobb, mint a normál kivitel (magasabb órajelű változat). Európában utóbbival kerülnek forgalomba a Samsung Galaxy S26 Ultrák, ahol a CPU 19, a GPU 24, az NPU pedig 39%-kal lett gyorsabb. A hűtésen is javítottak a mérnökök, új, 28%-kal szélesebb párakamrát és hőátadót fejlesztettek, hogy minél kisebb legyen a throttling és a melegedés. Egy fórumon azt is megtudtuk, hogy az alumínium készülékház is előnyös ebből a szempontból, ugyanis jobban elvezegti a hőt, mint a titán-ötvözet.
Ehhez az aktuálisan legerősebbnek kikiáltott chiphez 12/16 GB RAM és 256 GB/512 GB/1 TB tárhely kapcsolódik (a 16 GB RAM az 1 TB-os modellben található), mSD kártyát nem fogad a mobil, de ez ma már ritkaságszámba megy.
A 6,9" colos, Armor 2 üveggel védett kijelző Dynamic AMOLED 2X típusú, QHD+-felbontású és 1-120 Hz-es adaptív frissítést támogat. Az S-Pen stylus-támogatást már említettük (az S25 Ultráéval azonos stylus, vagyis távirányítóként nem használható, viszont vékonyabb, mint elődje és csak egyféleképpen lehet a helyére csúsztatni, hogy belesimuljon a készülék keretébe), viszont az S26 Ultra egyik legnagyobb újdonságát még nem. Ez a Privacy Display, vagyis magyarul Betekintésgátló kijelző, ami vadonatúj és egyedi fejlesztése a Samsung Display-nek. Itt a normál pixelek mellett alacsony betekintési szögű pixeleket is elhelyeztek a panelben.
Amikor ezek jelenítik meg a képet, az csakis pont szemből látható, oldalról teljesen sötétnek látszik a kép. Ezt a tulajdonságot amúgy fóliával szinte bármilyen mobilnál elő tudod idézni (sok felhasználó előszeretettel alkalmazza is), viszont a Samsung újdonsága az, hogy ez panelszinten lett megoldva, és abszolút vezérelhető szoftveresen is! A privát pixelek használata esetén nagyjából 45 fokos látószögig látszik a kép, utána már nem, ráadásul a fényerő, képminőség nem romlik (a Samsung állítása szerint), valamint a fóliákkal ellentétben nem csak oldalra, hanem minden irányba hatásos.
A betekintésgátló funkciónál beállíthatod például azt, hogy csak az értesítések, jelszómezők, PIN-kód-megjelenítés legyenek privát megjelenítéssel, vagy csak a kényes információkat megjelenítő appok, mint a mobil banking, levelezés, chat stb. A One UI 8.5 ezt abszolút támogatja is, és képes a képnek csak egy-egy részét privátra kapcsolni. Ez teljesen rugalmas, te tudod beállítani, miként szeretnéd használni az új funkciót. Arra viszont nincs lehetőséged, hogy tetszőlegesen meghatározott képrész legyen privát módban megjelenítve.
A kamerák terén sem kell letagadnia semmit az Ultrának, erre a szekcióra is kiemelt figyelmet fordított a Samsung, de azért óriási változás nincsen hardveres fronton. A főkamera 200 MP-es, f/1.4 rekeszértékkel, optikai 2x-es zoommal, OiS-sel és autófókusszal. A szuperszéles látószögű kamera 50 MP-es, amit két telefotó is kiegészít. 3x-os optikai zoomot biztosít a 10 MP-es első kamera, a másodlagos pedig 50 MP-es szenzorral 5x-ös optikai zoomot kínál. Utóbbinál a szenzorzoomot is hozzádobhatod, így a Samsung ígérete szerint optikai-szintű minőségű 10x-es nagyítást tudsz elérni. A szelfi az S25 Ultrából ismert 12 MP-es példány.
Ahol a Samsung továbbra is rendkívül konzervatív és óvatos, az a tápellátás és akku-technológia. A változatlanul 5000 mAh-s kapacitás nem túl nagy, viszont a töltést sikerült gyorsítani mind kábelesen (60 Watt), mind vezeték nélkül (25 Watt). Egy technikai kerekasztal beszélgetésen megtudtuk, hogy a Samsung aktívan teszteli a szilícium-szén akkumulátor-technológiát, viszont ezt az S26-ok megjelenésére még nem érezték "késznek".
Sokáig vita tárgya volt, hogy melyik szivárogtatás igaz a Qi-töltéssel kapcsolatosan. Nos, immáron hivatalos, hogy a telefon támogatja a gyorsabb, fejlettebb Qi2.2 töltési szabványt, viszont mágneseket a mobil idén sem kapott (PixelSnap/MagSafe-szerű). Az indoklás az, hogy így tudtak faragni a tömegen és a vastagságon (214 gramm, 7,9 mm). Ha kell a mágnes, akkor megfelelő (akár gyári) tokkal tudod hozzáadni, hogy a powerbanked fixen rögzülhessen a hátlapon a töltés idejére.
A Samsung a legvékonyabb S-ként hivatkozik az S26 Ultrára, ami azt takarja, hogy a tavalyi 8,2 mm-ről 7,9 mmre sikerült lapítani a mobilt - nem sok, majd a tesztből kiderül, hogy érezhető-e ez a valós használat közben is. A mobil tömege is változott, az eddigi 218 grammot 214-re sikerült csökkenteni - ez sem kolosszális, de jobb, mintha a másik irányba mozdult volna el.
A mobil Android 16 rendszerrel és One UI 8.5 kezelőfelülettel indul, amihez 7 OS-frissítés és 7 évnyi biztonsági javítás tartozik. A One UI 8.5 legfontosabb eleme a Galaxy AI, ami lokálisan és felhőből nyújtott szolgáltatásokból áll. A Samsung azt ígéri, hogy az új és továbbfejlesztett funkciók immáron valóban hasznosak lesznek, és ezek összessége olyan erős csomag, hogy az új Galaxy széria mindegyik eleme nem csupán okos- hanem egyenesen AI-telefon. Itt van velünk a Bixby is, ami magyarul továbbra sem tud, és még az is kérdéses, hogy a Galaxy AI mikor tanul meg teljes mértékben magyarul.
Kötelező körök
A Galaxy S26 Ultra mellett két kisebb készülékkel is jelentkezett a család, ez az S26+ és a sima S26 alapmodell. A Galaxy S26 fizikailag a legkisebb, ez egy 6,3"-os Dynamic AMOLED 2X kijelzővel szerelt, 167 grammos, 7,2 mm vékony mobil. 2026-ban újdonság, hogy a 128 GB-os tárhelyet kínáló modell megszűnt, 256 GB a beugró, de elérhető lesz 512 GB tárhellyel is a modell 12 GB RAM mellett.
A Galaxy S26+ szinte hajszálpontosan ugyanarra képes, mint az alap S26 modell, csupán a kijelzője nagyobb. Ez 6,7"-os, QHD+-felbontású Dynamic AMOLED 2X. Sem ez, sem a 6,3"-os S26 kijelzője nem képes a Privacy Display trükkjeire.
Mindkét modell triplakamerás mobil. A főkamera 50 MP-es és képes 2x-es optikai-szintű szenzorzoomra. Az ultraszéles látószögű kamera 12 MP-es, a telefotó pedig 10 MP-es és 3x-os zoomra vetheted be. A szelfit sem izgulta túl a Samsung, ez ugyanaz a 12 MP-es példány, mint az S26 Ultráé.
A két modell között még akkumulátor terén van eltérés. A kisebb modellben 4300, az S26+-ban 4900 mAh-s akku van. Ezeket a tavalyi 45 wattos tempóval tudod tölteni, ha kábelt használsz, vagy 15 Wattal vezeték nélkül. A Galaxy S26+ 0,1 mm-rel vastagabb, mint a sima s26, tömege pedig 190 gramm.
A két kisebb mobil is az Android 16+One UI 8.5 szoftverszettel érkezik, és itt is jár a 7 OS+7 év biztonsági frissítés.
Hazai árak, megjelenés
A Samsung Galaxy S26-trió március 11-én jelenik meg hazánkban, mától előrendelési akcióra tudsz ráfordulni március 10 23:59-ig. A legkisebb Galaxy S26 immáron 256 GB-os kapacitással indul (128 GB-os nem készül), amiért 420 000 forintot kell fizetned, vagy 500 000 forintot, ha az 512 GB-nyi tárhely a gyengéd. A nagyobb méretű, de tudásban azonos Galaxy S26+ szintén 256/512 GB tárhellyel kérhető, és 500, vagy 580 ezer forintot kérnek értük a kasszánál.
Ha jobb kameraszettet, gyorsabb töltést és betekintésgátló kijelzőt, vagyis Privacy Display-t is szeretnél S-Pennel és minden nyalánksággal, a Galaxy S26 Ultrát kell a kosárba tenned. A 256/512 GB és 1 TB tárhellyel szerelt modellekért sorrendben 600, 680 és 800 ezer forintot kérnek, ami szédítően sok, cserébe a Galaxy világ krémjét kapod. Természetesen mindegyik modell elérhető lesz azonnal mindhárom szolgáltatónál és itt komolyabb ártámogatási akciókra is lehet számítani vállalt díjcsomag függvényében.
A Samsung a Galaxy S26-ok esetén is készült akcióval. Ha bármelyik S26-ra előrendelésben lecsapsz, dupla tárhelyet kapsz alapáron, az 1 TB-os Samsung Galaxy S26 Ultra pedig 719 990 forintért vihető.
Ha az idei árakat összevetjük a tavalyi modellek megjelenéskori áraival, túl nagy eltéréseket nem fogunk találni. A 128 GB-os S25 még 380 ezer forint volt, viszont a 256 GB-osért már akkor is 410 ezer forintot kértek - ez lett most 419 990 forint. A legnagyobb áremelkedés a Galaxy S26+ esetében tapasztalható: itt 20 és 50 ezer forinttal kérnek többet az új modellekért, ami viszonylag sok.
A Galaxy S26 Ultra árazása a tavalyival azonos szinten indul, az 512 GB-os lett 10 ezer forinttal drágább, az 1 TB-os pedig 30 ezer forinttal - de ez már az a magasság, ahol ekkora különbség nem befolyásolja a vásárlási döntést.