Hirdetés

Kiderülhetett, mit tud majd a Xiaomi új hajtogatós mobilja



|

Több részlet is kiszivárgott a várhatóan idén debütáló Xiaomi Mix Fold 4-ről.

Hirdetés

A Xiaomi februári Mobile World Congresshez kapcsolódva jelentette be az aktuális csúcskészülékei, a Xiaomi 14 és a Xiaomi 14 Ultra nemzetközi rajtját, a piac pedig pozitívan fogadta az új ajánlatokat, a kínai cég közlése szerint ugyanis az első napokban hatszor több fogyott a friss modellekből, mint egységnyi idő alatt az előző generációból.

A világ harmadik legnépszerűbb gyártója azonban ezzel még nem tudta le a prémium kategóriát, a várakozások szerint legalábbis az idei év során a 2023-ban megjelent hajtogatós készülék, a MIX Fold 3 is utódot kap, amiről most több információ is nyilvánosságra kerülhetett.

Hirdetés

A Xiaomi terveit leleplező jelentés forrása a Digital Chat Station nevű jól ismert szivárogtató, aki a szokásához híven ezúttal is a Weibo közösségi oldalon publikálta a bennfentes értesüléseit. A poszt alapján a Mix Fold 4-ként emlegetett mobil 16 GB memóriával, 1 TB tárhellyel, 100 wattos gyorstöltéssel és egy kevésbé gyűrődő kijelzővel érkezik majd, valamint a zsanérja is strapabíróbb lesz.

A fő kamera szerepét továbbra is egy 50 MP-es szenzor látja el, kiegészülve egy új periszkópos lencsével és más, meg nem nevezett képalkotókkal. Digital Chat Station szerint a Mix Fold 4-be kétirányú műholdas kommunikáció is kerül, és a 255-259 grammos elődjénél valamivel könnyebb, 220-240 grammos súly jellemzi majd. Ez utóbbi azért izgalmas, mert már az előd is a világ legvékonyabb hajtogatós okostelefonjaként mutatkozott be. A szivárogtató emellett úgy tudja, hogy a hajtogatós telefon akár IP-minősített vízállóságot is kínálhat, ám ezt csak feltételes módban említi a jelentés.

A beszámoló tehát nem tartalmaz a kijelzőre, a chipsetre vagy az akkumulátor méretére vonatkozó információkat. Mindenesetre nem lenne meglepő, ha a Xiaomi valóban elhozná a Mix-sorozat folytatását, az aktuális piaci trendek ugyanis azt mutatják, hogy egyre inkább a prémium modellek felé tolódnak el a vásárlói igények, a legdrágább ajánlatok sorát gyarapító hajtogatós típusok után pedig ugyancsak dinamikusan nő a kereslet.

Ami a MIX Fold 4 lehetséges megjelenési dátumát illeti, a második és a harmadik generáció egyaránt augusztusban lépett színre, így ezúttal is ez tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.