Hirdetés

Kiderült, hogy érkezik-e idén új Motorola Razr



|

A Lenovo vezetője világosan fogalmazott a termékcsalád jövőjével kapcsolatban.

Hirdetés

Valójában eddig sem volt túl sok kétségünk azzal kapcsolatban, hogy idén is meglep-e bennünket a Motorola egy új Razr modellel, most már azonban hivatalosan is megerősítést nyert a készülék létezése. A hír egyenesen a Lenovo CEO-jától, Yuanqing Yangtól származik, aki a CNBC-nek adott interjút az MWC 2023 alatt. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a 2022-es Motorola Razr csak tavaly augusztusban debütált, ezért meglepő, hogy már ilyen hamar elkezdenek megágyazni az utódnak.

A sietségnek persze oka is van, mert Yang szerint a telefon már nagyon közel van, és sokkal jobb, mint a Razr 2022, tehát sok újdonságot remélhetünk tőle. Részletekbe ugyan nem bocsátkozott, de jó okunk van feltételezni, hogy a zsanér sokat javul majd, illetve az alkalmazások is egyre jobban kihasználják a még mindig szokatlan formát.

Hirdetés

Yang elmondta továbbá, hogy a Razr termékcsalád fogadtatása kifejezetten jó, és szerinte ahogy egyre kifejletebbé válik a technológia, úgy lesz mind nagyobb tömegek számára elérhető opció egy hajlítható mobil beszerzése. Konkrétumot  ugyan ez alkalommal nem tudtunk meg, a nagy fejlődés ígérete összevág azzal a pletykával, amiről nem olyan rég számoltunk be nektek a Razr 2023 külső kijelzőjével kapcsolatban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.